Infostart.hu
eur:
391.51
usd:
339.8
bux:
122090.5
2026. március 18. szerda Ede, Sándor

Szávay Ágnes döntős Párizsban

Szávay Ágnes bejutott a fináléba a 600 ezer dollár összdíjazású párizsi női tenisztornán, mivel az elődöntőben három szettben, 6:3, 1:6, 7:5 arányban legyőzte az orosz Jelena Gyementyjevát.

A hetedik helyen kiemelt magyar játékos szenzációsan kezdett, kétszer hozta saját és kétszer elvette ellenfele adogatását. Ezt követően azonban megremegett a keze, kettős hibát ütött, így a világranglistán 13. rivális szépített, majd hozta a szervajátékát.

Fontos gém következett, és a magyar klasszis megint jól adogatott, de így tett ellenfele is. Szávay ekkor az első játszmáért szervált, és végül 40 perc alatt jutott szettelőnyhöz.

A második játszma az orosz klasszis fölényét hozta. Gyorsan elvette Szávay adogatását - miközben ő maga eredményesen szervált -, és fokozatosan növelte előnyét, így egyenlített.

A döntő szett legelején Gyementyjeva egyből brékelt, majd ezt követően mindenki hozta a kötelezőt, de az egyre erőteljesebben támadó Szávay visszabrékelt.

4:4-nél, a magyar szervajátékánál viszont Gyementyjeva ismét jobban összpontosított, és a mérkőzésért adogatott, de Szávay megint egyenlített.

A világranglistán 20. magyar teniszező több bréklabdát hárítva hozta saját adogatását, és most már ő volt jobb helyzetben: a lélektani előnyt ki is használta és 2:12 óra alatt finalista lett.

Szávay Ágnes a vasárnapifináléban az orosz Csakvetadze és a francia Bartoli párharcának győztesével találkozik.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor: a Hormuzi-szoros ügyében Amerika nem engedhet, mert akkor a Nyugat gyengének tűnik

Donald Trump amerikai elnök felszólította szövetségeseit, hogy katonai erővel segítsék a Hormuzi-szoros blokádjának feloldását. Az InfoRádió mindennek a világpolitikára gyakorolt hatásairól kérdezte Csizmazia Gábort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársát.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×