Infostart.hu
eur:
390.93
usd:
339.62
bux:
121651.23
2026. március 17. kedd Gertrúd, Patrik

Még nem égnek örömtüzek a Fradinál

A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) tájékoztatása szerint két cég is befizette határidőre a 400 millió forintos ajánlattételi biztosítékot az FTC által használt hat plusz két hektáros ingatlanegyüttes értékesítésére kiírt nyilvános pályázatban. Az ajánlattételi határidő december 17-én jár le. Rieb György, a Ferencvárosi Torna Club elnöke kiemelte: még nem gyújtanak örömtüzeket.

A 400 millió forintos ajánlattételi biztosíték befizetése ad jogot arra, hogy a jelentkezők december 17-ig beadják a pályázatot az Üllői úti hat plusz két hektáros ingatlanegyüttes értékesítésére kiírt nyilvános tenderen - mondta az InfoRádiónak Rieb György, az FTC elnöke.

A sportvezető kifejtette: örül annak, hogy két jelentkező is akadt, de ez még nem jelenti azt, hogy örömtüzeket gyújtanak. Hozzátette: erre a KVI eredményhirdetése után lesz lehetőség.

Rieb György kiemelte: hivatalosan nem tudja, hogy ki a két jelentkező. Az egyik szinte biztosan a Kevin McCabe által vezetett brit cég magyarországi irodája, míg a másik cég a korábban pályázó belga társaság helyett egy lengyel vállalat lehet.

A KVI ötödik alkalommal írt ki pályázatot az FTC hat plusz két hektáros Üllői úti ingatlanegyüttesének értékesítésére.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sajtóhír: Moszkvában lehet a sebesült ajatollah

Sajtóhír: Moszkvában lehet a sebesült ajatollah

Tovább terjednek a találgatások az új iráni legfelsőbb vezető sorsáról és egészségi állapotáról. Egyes hírek szerint Modzstaba Hameneit az orosz fővárosba szállították kezelésre. Közben felpörgött egy újabb összeesküvés-elmélet.

Szakértő: a kubai gazdaság összeomlott, és a rezsimnek már nincs komoly külföldi támogatója

Áruhiány a boltokban, napi 20-22 órás áramkimaradások, ritkán iható csapvíz: a gazdaság gyakorlatilag teljesen összeomlott, amióta nem érkezik olaj Kubába – mondta az InfoRádióban a hétvégi tüntetések, köztük egy helyi pártszékház felgyújtása apropóján Nagy Sándor Gyula Latin-Amerika-kutató. Kérdeztük arról is, hogy összeomlik-e a kommunista rezsim, és ha igen, mi jöhet utána.
inforadio
ARÉNA
2026.03.17. kedd, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Figyelmeztet az elnök: küszöbön lehet az áremelés, hamarosan milliók fizethetnek többet ezért a szolgáltatásért

Figyelmeztet az elnök: küszöbön lehet az áremelés, hamarosan milliók fizethetnek többet ezért a szolgáltatásért

Fordulópontot jelentett a tavalyi év a hazai piacon aktív biztosítók körében, de szükséges árnyalni a képet: a szektort terhelő különadók kivezetése és a szabályozói környezet egyszerűsítése kulcsfontosságú lenne, és például a lakásbiztosítások terén való díjemelés nélkül nem biztos, hogy továbbra is fenntartható az ár-érték arány növekedése – mondta el előadásában Holló Bence, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) elnöke, és az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója a Portfolio Biztosítás 2026 konferencián.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×