Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Totti is játszhat az olasz bajnokság szuperrangadóján

A tavalyi olasz botrány kirobbanásával kezdődött új időszámítás szerinti legeredményesebb két olasz csapat csap ma össze a római Olimpiai Stadionban. A tavalyi bajnok az ezüstérmessel, a kupagyőztes a kupadöntőssel, a Szuperkupa két résztvevője, az aktuális bajnoki tabella első két helyezettje csap össze. Röviden: AS Roma-Inter szuperrangadó este hattól.

Semmi túlzás nincs abban, hogy az Internek az AS Roma a mumusa. 2007-ben ötödször találkozik egymással tétmérkőzésen a két csapat - a korábbi négyből a milánói kék-feketék csak egyszer tudtak nyerni, egy gyakorlatilag már jelentéktelen találkozón. Az Olasz Kupa döntőjének második mérkőzésén 2-1-re győztek, ám előtte 6-2-re elveszítették az első felvonást.

Ugyanakkor a két csapat legutóbbi, a Stadio Olimpicóban játszott bajnokiját az Inter nyerte, 2006. szeptember 20-án. A mérkőzés egyetlen gólját Hernán Crespo szerezte a 44. percben, Zlatan Ibrahimovic a második félidőben kihagyott egy büntetőt. Az Inter sikerének jogosságához nem férhetett kétség.

Ám, hangsúlyozzuk még egyszer, 2007 eddig a Romáé a két csapat egymás elleni találkozóin. A sárga-bordók fosztották meg az Inter hosszú veretlenségétől a Serie A-ban, 3-1-re nyerve a San Siróban - az volt az Inter egyetlen bajnoki veresége a legutóbbi idényben. Ízekre szedték aztán az Intert (6-2) az Olasz Kupa-döntő első felvonásán, majd Daniele De Rossi góljával augusztus 19-én megnyerték az olasz Szuperkupát.

Mire számíthatunk ezúttal? Reményeink szerint elsősorban támadó futballra. Mindkét gárda legalább kétgólos átlagot produkált eddigi bajnoki mérkőzésein az eddigi fordulókban, s ennél többre csak a Juventus volt képes.

A Roma úgy is tartotta ezt szerdán Firenzében, hogy Francesco Totti, Simone Perrotta, Christian Panucci, Alberto Aquilani és Juan kihagyta a mérkőzést. Luciano Spaletti mindannyiukra számít az Inter ellen, kérdéses ellenben a brazil Taddei játéka. Marco Cassetti és az Interből igazolt Marco Andreaoli sérült.

Az Interben a szerdán kiállított Maicon nem játszhat, Javier Zanetti húzódik hátra, a jobbhátvéd helyére. Marco Materazzi, Patrick Vieira és Christian Chivu sérültek, így Roberto Mancininek kevés választási lehetősége maradt: Ivan Cordoba, Maxwell, Nicolas Burdisso és a korábbi római játékos, Walter Samuel maradt, a csapatkapitány mellett. Az olasz bajnok szinte biztosan olasz játékos nélkül, hét dél-amerikaival áll majd fel.

A csatársorban a hat góllal a góllövőlistát (David Trezeguet-vel holtversenyben) vezető Zlatan Ibrahimovic biztos kezdő, mellette minden bizonnyal Hernán Crespo játszik majd, aki az elmúlt egy évben messze a legtöbb gólt szerezte az Inter játékosai közül az AS Roma ellen.

A várható kezdőcsapatok. AS Roma: Doni - Panucci, Mexes, Juan, Tonetto - De Rossi, Aquilani - Giuly, Pizarro, Mancini - Totti. Inter: Julio Cesar - Zanetti, Cordoba, Samuel, Burdisso - Figo, Dacourt, Stankovic, Cesar - Crespo, Ibrahimovic

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×