eur:
389.28
usd:
360.84
bux:
68431.06
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Talmácsi: "Erre életem végéig emlékezni fogok"

Még magát Talmácsi Gábort is meglepte fölényes sikere a gyorsasági motoros világbajnokság Német Nagydíján. A magyar motoros az InfoRádió Gólvonal című sportmagazinjában elmondta, hogy a verseny második felében már óvatosabban kellett vezetnie. Talmácsi Gábor sachsenringi győzelme után az élről várhatja a hazai versenyének tekintett brnói futamot.

Két hónapja az InfoRádiónak adott interjújában hangsúlyozta, hogy minél többször szeretne rajt-célgyőzelmet aratni. Valahogy így képzelte?

Igen, egy régi álmom vált ma valóra. Nyertem már többször is, de erre a sikerre életem végéig emlékezni fogok, ráadásul a mostani fölényes győzelem után ismét vezetem a világbajnokságot.

Az egész hétvégén a mezőny előtt járt. Számított arra, hogy a Sachsenringen ilyen fölénye lesz a riválisokkal szemben?

Ennyire semmiképpen nem. Eddig úgy tűnt, hogy a rövid kanyarok nem kedveznek a motoromnak. A mostani beállítások mégis tökéletesen sikerültek, így mind a motorból, mind magamból ki tudtam hozni a maximumot.

Néhány kör alatt tetemes előnyt szedett össze, 4-5 másodperccel is vezetett. Meddig hajtott igazán keményen?

Nagyjából a verseny feléig kihasználtam a pálya minden milliméterét, majd a gumik állapota romlott, így valamelyest vissza kellett vennem a tempóból, igaz, még így sem tudtak megközelíteni a riválisok.

A héten is beszélt arról, hogy spanyol csapattársai nem ápolnak önnel igazán baráti viszonyt. Most Faubel harmadik lett, az összetettben pedig már csak második, Gadea pedig kiesett. Változott valami az elmúlt napokban?

Volt egy békítő beszélgetés, ahol nem feltétlenül kellett kibékülni, hiszen senki nem bántotta a másikat. Mindenesetre most úgy érzem, hogy minden rendben a csapaton belül.

Korábban úgy tűnt, hogy a megbízhatóbb, de - Faubeléhez és az olasz Pasiniéhoz képest - valamivel gyengébb motorja miatt sokszor nincs is esélye a győzelemre. A szezon második felében mire lehet képes ezzel a versenygéppel?

Ezt még a mai siker után sem tudom megmondani. A mostani átalakítások sikeresek voltak, szerintem Brnóra nem lesz változás, és bízhatok abban, hogy a Cseh Nagydíjat is meg tudom nyerni. Állítólag több mint 20 ezer magyar szurkoló szorít majd a sikeremért, a pályát pedig igen jól ismerem, így kizártnak tartom, hogy az egyhónapos szabadság után nem szerepeljek sikeresen Brnóban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

A kínai–európai kapcsolatok megerősítése lehet Hszi Csin-ping európai körútjának legfőbb célja – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének oktatója. Bartók András arról is beszélt, hogy milyen témák kerülhetnek a középpontba a kínai államfő magyarországi látogatásán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Ugrik az OTP!

Ugrik az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában délutánra már határozott pluszban vannak a tőzsdék és Amerikáabn is folytatódhat az emelkedés. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telik a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×