Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

A Deportivo a Chelsea receptjéből akar főzni

Két héttel ezelőtt Fabio Cannavaro, a Real Madrid világbajnok védője azt mondta a Barcelona londoni veresége után, már az El Clásicóra gondolva: "A Chelsea megmutatta nekünk, hogyan kell a Barcelona ellen játszani". A címvédő most újabb BL-meccsen van túl - és ismét nem győzött. A Chelsea által adott újabb leckéből ezúttal a Deportivo puskázhat.

Joaquin Caparros, a Deportivo edzője nem is titkolja, arra számít, csapata most elkaphatja az immár sorozatban kétszeres bajnokot. A megfiatalított, átszervezett - és ezért a spanyol sajtóban Babydepor néven emlegetett galíciai gárda 2006 őszén mind a négy eddigi hazai mérkőzését megnyerte, sőt augusztus 27. óta még gólt sem kapott a Riazor Stadionban.

Saviola a kezdőcsapatba kerülhet


A Barça ellenben legutóbbi három idegenbeli mérkőzéséből kettőt elveszített. Tetézi Frank Rijkaard, a katalánok edzőjének gondjait, hogy a hosszú hetek óta sérült Eto'ón kívül Gudjohnsen sem egészséges: könnyen elképzelhető, hogy Saviola kerül a kezdőcsapatba.

A forduló további mérkőzései közül kiemelendő a Sevilla-Osasuna és a Real Madrid-Celta Vigo találkozó, valamint két, az utóbbi hetekben jó formába lendült csapat, a Zaragoza és a Getafe egymás elleni találkozója.

Az Interre csak önmaga veszélyes


Az olasz bajnokságban a listavezető Inter a papírforma szerint könnyű mérkőzésen növelheti sorozatban háromra bajnoki győzelmeinek számát: a még nyeretlen Ascolit fogadja.

Roberto Mancini a kezdőcsapata szánja a két argentint, Julio Cruzt és a felépült Esteban Cambiassót. Úgy véli, csapata legnagyobb ellenfele önmaga lehet, ha lebecsüli az Ascolit.

A Palermo igyekszik tartani a lépést az Interrel, és erre akkor is megvan minden esélye, ha csütörtökön, UEFA-kupa-mérkőzésen kikapott a Newcastle-től. A legutóbbi 13 idegenbeli mérkőzésén nyeretlen Sampdoria ellen a Palermo az esélyes, de a védekezésén javítania kell.

A nyáron távozott két világbajnok, Barone és Grosso távozását még nem heverte ki a csapat - igaz, Zaccardo és Barzagli személyében még így akad két németországi aranyérmese.

A legutóbbi hat bajnoki mérkőzésén mindössze egy győzelmet aratott AC Milan az Atalanta ellen igyekszik az élmezőny nyomába eredni.

Fókuszban a londoni rangadók

Angliában a Portsmouth fellépései rangadókká léptek elő. Harry Redknapp együttese ezúttal a Manchester United ellen játszik, a góllövőlistát vezető Nwankwo Kanu a Premiership legjobb védelme ellen kísérli meg növelni góljai számát.

A Chelsea és a Tottenham játssza a forduló egyik londoni derbijét, a bajnokcsapat 1987 óta nem kapott ki a White Hart Lane-en. A másikon az Arsenal az Upton Parkban, a West Ham Unitednél vendégeskedik majd.

Csúcsdöntés előtt a Lyon

Franciaországban szinte már most eldőlt a bajnokság, a legutóbbi öt idény győztese, az Olympque Lyon 11 ponttal vezet a második helyezett Marseille előtt.

Gérard Houllier számára mégis fontos a Rennes elleni idegenbeli találkozó: sorozatban tizedik bajnoki győzelmével új csúcsot állítana fel a francia élvonal történetében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lefeleződött a kakaó ára, de mikor fogjuk végre mi is érezni?

Lefeleződött a kakaó ára, de mikor fogjuk végre mi is érezni?

2025-ben a kakaó ára ugyan korrigált a korábbi csúcsokhoz képest, de még mindig kétszerese a néhány évvel ezelőtti szintjének. Mivel a gyártók jellemzően 6–12 hónapos beszerzési ciklusokkal dolgoznak, a világpiaci ármérséklődés csak 2026 elején–közepén hathat a beszállítói árakra. Intődy Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára az InfoRádióban azt mondta: a csokoládé árában ugyanakkor nem várható jelentős csökkenés, mert a kész termék mindössze 20 százalékát teszi ki a kakaó.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×