A győriek a szünetben még csak két góllal vezettek (14-12), majd a szünet után már jelentős különbség volt a két élcsapat között.
A Ferencváros és a Vasas már korábban kiharcolta a négy közé kerülést, míg a Debrecen-Cornexi összecsapás szerdán lesz.

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.
A Bankmonitor és a Portfolio számításai alapján az átlagos adós terhe nem feltétlenül ugrana meg drasztikusan.
Big tech CEOs, including Tesla's Elon Musk and OpenAI's Sam Altman, are dining alongside Xi and Trump at the White House.