eur:
369.22
usd:
344.69
bux:
48117.93
2023. június 6. kedd Cintia, Norbert

Rabóczki hazatért

Rabóczki Balázs három évre szóló szerződést kötött a Sopron labdarúgócsapatával. A válogatott kapus az FC Koppenhágától távozott. A soproniak a hónap végén a térség legjobb csapataival játszanak felkészülési mérkőzést.

"Azért tértem haza, mert az FC Koppenhágánál az elmúlt hónapokban nem jutottam játéklehetőséghez. Sopronban minden szempontból megfelelő háttér van a kiemelkedő munkához, így nem sokat gondolkodtam a váltáson" - mondta a decemberi amerikai túrán a válogatottban is bemutatkozott kapus a Budapesten tartott hétfői sajtótájékoztatón.

A soproniak Takács Tamás személyében - aki a Budapest Honvédtól érkezett - egy másik kapust is igazoltak a múlt héten, míg Balogh János visszatért Debrecenbe. Ugyancsak Selymes Tibor csapatában folytatja pályafutását Christian Munteanu. A román középpályás Temesvárról érkezett, és négy évre kötelezte el magát.

"További erősítést is tervezünk a télen. Szeretnénk igazolni egy magyar bal oldali védőt, egy olasz irányítót és egy vagy két csatárt. Utóbbi posztra előrehaladott tárgyalásokat folytatunk egy nigériai válogatott labdarúgóval, de egyelőre nem szeretnék neveket mondani" - jelentette ki Marius Vizer, a csapat tulajdonosa, aki megvette Gőbl Gábor 20 százalékos üzletrészét, így már 71 százalékban birtokolja a klubot, és Gőbl már kizárólag ügyvezetőként tevékenykedik az egyesületnél.

A célkitűzést illetően Nagy Tamás szakmai igazgató elmondta, hogy szeretnék megvédeni a Magyar Kupát, valamint előrelépni a tabellán a 11. helyről.

Selymes Tibor vezetőedző arról számolt be, hogy a csapat már csütörtökön megkezdte a felkészülést, bár az igazi munka csak hétfőn kezdődött. A gárda egy hét múlva nyolcnapos ausztriai edzőtáborba utazik. Ez után olyan erős gárdákkal mérkőzik meg, mint a Bajnokok Ligájában szerepelt szlovák Artmedia Bratislava (28-án) és az osztrák Rapid Wien (31-én), valamint a Salzburg (24-én).

Február elején több mint két hétre Olaszországba utaznak a soproniak: az első tíz napban Torinóban, majd utána Bergamóban edzőtáboroznak. A tervek szerint négy-öt felkészülési mérkőzésen is pályára lépnek, a szóba jöhető ellenfelek sorában szerepel a Brescia, az Atalanta, a Genoa, a Sampdoria és a Bologna is.

Címlapról ajánljuk
AKTUÁLIS
VIDEÓ
Szárnyalt az Apple a bemutató előtt

Szárnyalt az Apple a bemutató előtt

Jelentősen emelkedtek a tőzsdék múlt héten, miután az amerikai törvényhozók elfogadták az amerikai adósságplafonról szóló törvényjavaslatot. Az ázsiai piacok nagyrészt emelkedtek hétfőn, miután Joe Biden hétvégén aláírta az amerikai adósságplafonról szóló törvényt. Ezzel szemben európai tőzsdék a múlt pénteki rali után iránykereséssel kezdték ezt a hetet, és az USA-ban is csak minimális elmozdulások látszanak. Mindeközben az olajárakra is érdemes figyelni, amelyek felpattantak azt követően, hogy Szaúd-Arábia további napi egymillió hordóval csökkenti a kitermelést, és további termeléscsökkentést ígért.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×