eur:
394.37
usd:
365.29
bux:
65565.66
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Kinevezték a kormánybiztosokat, az európai bíróságra menne a sztrájkjogért a PDSZ - a nap hírei

16 kormánybiztosa lesz az új kormánynak. Mindenre kész a sztrájkjog érvényesüléséért a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. A Moszkvához eddig hű ukrán ortodox egyház is szembefordult Oroszországgal.

Összesen 16 területet irányít kormánybiztos a következő ciklusban. A Magyar Közlönyben megjelent határozatok a mai naptól hatályosak. Németh Szilárd a rezsicsökkentés fenntartását, Gyopáros Alpár települések fejlesztését, Szentkirályi Alexandra a kommunikációt és az országmárka kialakítását felügyeli. Tuzson Bence a deregulációt, Ovádi Péter az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozását és végrehajtását koordinálja. Fodor Gergely a Budai Várnegyed, a Citadella és a visegrádi műemlék-együttes területén megvalósuló kormányzati beruházásokat irányítja, Káel Csaba pedig a magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felel. A gazdasági versenyképesség jogi feltételrendszerének erősítéséért Bogdán Tibor, a Magyar Államkincstár és a NAV adatvagyonának optimalizálásáért Vágujhelyi Ferenc felelős. 5 kormánybiztos foglalkozik az egyes régiók komplex gazdaságfejlesztésével, és külön kormánybiztosa lesz a Tokaj-Zemplén térség fejlesztésének. Ruszó Gyula az indonéziai közúthálózat útdíjfizetési rendszerének magyar szakmai támogatásáért felel.

Minden jogi lépésre kész, akár az Emberi Jogok Európai Bíróságáig is elmegy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a sztrájkjog érvényesüléséért. Kétnapos kongresszusukat követően jelezték: a szakszervezet továbbra is kitart a sztrájkkövetelések teljesülése és a sztrájkjog biztosítása érdekében a jogi eljárások, az egyeztetés valamint a sztrájkfolyamat mellett. Visszautasították továbbá Parragh László kijelentését, miszerint a szakszervezetek vitték bele a pedagógusokat a politikai vitába. A PDSZ szerint ez ellenük irányuló hangulatkeltés és a szakszervezet a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetével egyetértve sürgeti, hogy Parragh László kérjen bocsánatot, és végkielégítés nélkül távozzon a közéletből.

Jövő novemberig folytathatja munkáját a Magyar Orvosi Kamara elnöke, mivel az Országos Küldöttközgyűlés 170 igen, 58 nem szavazat, 13 tartózkodás mellett bizalmat szavazott a munkájához. Korábban az egészségügyért felelős államtitkár a szervezet kongresszusán arról beszélt, hogy csak finomhangolás várható az egészségügyben az elmúlt 1 év tapasztalatai alapján. Takács Péter közölte: várhatóan a nyár közepéig minden stratégiai anyagot elküldenek az érdekképviseleteknek és csak az ágazati kamarákkal és érdekképviseletekkel történt egyeztetés után viszik ezeket a kormány elé. Szólt arról is, hogy a stratégiai irányítás az egészségügyi államtitkárságnál marad, az operatív irányítást - ahogy az elmúlt 1,5 évben is - az Országos Kórházi Főigazgatóság végzi.

Ezentúl a hulladékgazdálkodási és víziközmű ágazatot is a Technológiai és Ipari Minisztérium felügyeli. A tárca célja, hogy a szektor megújításával valósítsa meg a fenntartható működést, ezért folytatódik a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben foglalt célok megvalósítása. Ezek között szerepel a körforgásos gazdaságra történő átállás, az illegális hulladéklerakók felszámolása, a hulladékot illegálisan elhelyezők szigorúbb büntetése, a visszaváltási rendszer kialakítása és a hulladékgazdálkodási tevékenység racionalizálását szolgáló jogszabályi módosítások kidolgozása.

Erős a hazai járműipar – jelentette ki a technológiai és ipari miniszter a Debrecen Drive autó- és járműipari kiállítás keretében tartott konferencián. Palkovics László emlékeztetett arra, hogy ez a szegmens a magyar össztermék 25 százalékát állítja elő, valamint 180 ezer embernek ad munkát. A tárcavezető cáfolta azt az álláspontot, hogy a járműgyártás területén Magyarország összeszerelő üzem lenne. Ennek ellentmond ugyanis, hogy egyre több külföldi vállalat növeli a kutatás-fejlesztési kapacitásait Magyarországon, aminek eredményeként mintegy 15 ezer mérnök dolgozik a magyarországi járműgyártás területén.

Országos közlekedésbiztonsági kampányt indít a figyelemfelkeltés és a közlekedési morál javításáért a MÁV. A cél, hogy megelőzzék a vasúti átjárós baleseteket, amelyek száma kiemelkedően nőtt az idén. A kampány elsősorban arra akarja felhívni a figyelmet, hogy a balesetek elkerülhetők lennének. Az év első 5 hónapban 43 vasúti átjárós baleset történt, 17-el több, mint egy éve. Ezek 18 áldozatot követeltek, 11-gyel többet, mint egy éve, sőt többet a tavalyi egész évinél.

A Moszkvához eddig hű ukrán ortodox egyház is szembefordult Oroszországgal. Az egyházi gyűlésen elfogadott határozatuk elítéli a háborút, mint Isten "ne ölj!" parancsolatának megszegését. A függetlenné és önállóvá válás érdekében módosításokat fogadtak el az egyház működését szabályozó okiratban. Emellett javasolták a párbeszéd kialakítását a konstantinápolyi pátriárka által önállónak elismert új ukrán ortodox egyházzal, de az egyesülés gondolatát elvetették. --- Az Ukrajna elleni orosz háború február 24-ei kezdete óta több mint 400 egyházközösség fordult szembe Kirill pátriárkával, aki lényegében áldását adta a háborúra.

Pénteken csaknem 11 ezren érkeztekUkrajnából Magyarországra. Csaknem 6 ezren az ukrán-magyar, több mint 5 ezren a román-magyar határszakaszon léptek be az ország területére. A rendőrség 301 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. 187-en, köztük 67 gyermek vonattal érkezett Budapestre.

Módosított alapszabályát a Magyar Olimpiai Bizottság. Az éves rendes közgyűlés 40 igen, 1 nem szavazat és 1 tartózkodás mellett határozott erről. Gyulay Zsolt, a MOB február elsejétől hivatalban lévő elnöke közölte: ezentúl nem kizárólag a sportszövetségek jogosultak tagokat küldeni, hanem az olimpiai mozgalomban jelentős szerepet betöltő egyéb szervezetek is. A közgyűlésen MOB Életműdíjat vehetett át Kamuti Jenő és Schmitt Pál, mindketten a Nemzet Sportolói.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Telt ház közelében a Portfolio Vállalati Energiamenedzsment konferenciája!

Telt ház közelében a Portfolio Vállalati Energiamenedzsment konferenciája!

Óriási az érdeklődés a Portfolio április 11-i Vállalati Energiamenedzsment 2024 című konferenciája iránt, amelyen várhatóan Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium államtitkára is részt vesz. Az egésznapos szakmai rendezvény teltház közelében jár, már csak néhány szabad hely van, így érdemes sietni a regisztrációval, amelyet itt tud megtenni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×