eur:
395.83
usd:
367.32
bux:
65309.69
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Több mint százszor riasztották a tűzoltókat karácsony első napján - hírösszefoglaló

Több mint százszor riasztották a tűzoltókat karácsony első napján. Véget ért a hadiállapot Ukrajnában. Huszonnyolc sérültje van a cataniai földrengésnek. A nap hírösszefoglalója.

Több mint százszor riasztották a tűzoltókat kedden, karácsony első napján - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A műveletirányítási központokat 28 alkalommal hívták tűzeset miatt, illetve 54 esetben műszaki mentést kérve. E riasztások mellett 22 téves és 3 szándékosan megtévesztő jelzés is érkezett az ügyeletekre.

Véget ért a hadiállapot Ukrajnában – jelentette be Petro Porosenko elnök. Kijev a Kercsi szorosban történt november 25-i incidens után rendelte el a hadiállapotot egy hónapra. Akkor az orosz parti őrség tüzet nyitott három ukrán hadihajóra, amelyeket elfoglalt, legénységük ellen pedig tiltott határátlépés címén eljárást indított.

Oroszországban sikeresen tesztelték az új hiperszonikus hadászati interkontinentális rakétarendszert. Vlagyimir Putyin elnök márciusban jelentette be, hogy az orosz haderő új fegyvereket fejleszt ki, köztük az Avantgard nevű rakétarendszert, amelynek lövedékei a világ szinte bármely pontjára képesek lecsapni, jól manőverezhetőek és képesek kikerülni a légvédelmi rakétákat.

Földrengés rázta meg hajnalban a szicíliai Catania térségét. A legfrissebb adatok szerint 28-an sérültek meg, de egyikük állapota sem súlyos. Számos lakóház, templom megrongálódott, a régi épületek falai kidőltek, egy idős férfit összedőlt háza romjai alól emeltek ki a mentőalakulatok. Az Etna december 24-i kitörése óta 73 földrengést mértek.

Hivatalosan is bejelentette kilépését Japán a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottságból. A testület célja, hogy három évtized után felújíthassa a kereskedelmi célú bálnavadászatot. Korábbi értesülések szerint a kilépés január 1-jén lép hatályba, ami azt jelenti, hogy a szigetország fél év múlva kezdheti meg a kereskedelmi célú bálnavadászatot.

Moszkvában múzeum nyílt Alekszandr Szolzsenyicin egykori lakásában. A száz éve született alkotó megjárta a kényszermunka-táborokat, és műveiben a szovjet kommunizmus nyomorúságait és szenvedéseit leplezte le. 1970-ben Alekszandr Szolzsenyicinnek ítélték az irodalmi Nobel-díjat. 1973-ban látott napvilágot A Gulag-szigetvilág című regénye, amiért a szovjet vezetés megfosztotta állampolgárságától és kiutasította az országból.

Novak Djokovics végzett az élen az európai hírügynökségek 2018 legjobb európai sportolóiról rendezett szavazásán. A voksoláson az idén Wimbledonban és a US Openen is győztes szerb teniszező a horvátok aranylabdás futballistáját, Luka Modricot előzte meg, harmadik helyen pedig az idén ötödször Formula-1-es világbajnok Lewis Hamilton zárt.

Címlapról ajánljuk
Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát
Jelentés

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×