Bár sokak szerint a karácsony – Jézus Krisztus születése – a kereszténység legnagyobb ünnepe, mégis a húsvét az.

Noha a nagyhét (latinul: hebdomada sancta) a virágvasárnappal – Jeruzsálembe történt, kétezer évvel ezelőtti bevonulásának ünneplésével – megkezdődött és nagyszombat éjszakájáig, húsvétvasárnap hajnaláig tart, ebben három kiemelt esemény rögzült a katolikus szertartásrendben, ez az úgynevezett szent három nap az utolsó vacsorától Krisztus elfogásán, elítélésén és keresztre feszítésén át a halálát követő feltámadásig.

A szent három nap (Sacrum Triduum Paschale) első momentuma a Szentírásban több evangelista által is rögzített utolsó vacsora eseménye nagycsütörtökön („zöld” csütörtök – a hívők a hagyomány szerint zöld növényt, például spenótot fogyasztanak), amelyet közvetlenül megelőzően Jézus megmosta tanítványai lábát alázatossága szimbólumaként. Innen érthető meg még jobban a katolikus egyházfő nagycsütörtöki eseménye; ismert, Ferenc pápa nem egyszer a legkiszolgáltatottabbak közül választott olyanokat, akiknek megmosta a lábát, az őt követő egyházfőnek, XIV. Leó pápának az első húsvétja lesz a katolikus egyház élén, Szent Péter, az egyik apostol utódjaként.

Itt érdemes megállni egy pillanatra: a nagycsütörtöki evangéliumban felolvasott részletért.

A több forrás által is dokumentált bibliai történetben Simon Péter maga Szent Péter, őt bízta meg Jézus kvázi egyházalapítással („Legeltesd juhaimat” – János evangéliuma, 21. fejezet, 17. vers), ő tehát az első pápa.

Az utolsó vacsorán történik meg a katolikus hit központját jelentő Oltáriszentség (eucharisztia) megalapítása is, amelyen a kovásztalan kenyeret testeként, a bort véreként adja az apostoloknak,

ezzel mintegy „átlényegítve” a zsidók húsvéti hagyományát is, amely a zsidók Egyiptomból való kivonulásának emlékezete.

A nagycsütörtök esti katolikus szertartásnak több megrendítő pillanata is van: a Gloria (Dicsőség) eléneklése után

„a harangok Rómába mennek”,

ettől kezdve a feltámadási szertartásig nem szólhat sem a harang, sem az orgona, sok helyütt még a szentmisék kezdetét jelző csengőt is leszerelik erre a pár napra.

Ezzel a szimbolikus cselekménnyel kezdődik „a legmélyebb gyász”, hiszen Jézus az utolsó vacsorát követően a közeli Getszemáni kertbe megy imádkozni tanítványaival – ennek is állít emléket a sok templomban késő este felhangzó ősi gregorián ének, a Jeremiás siralmai nagycsütörtökön és nagypénteken, a főbb templomokban nagyszombaton is az úgynevezett „sötét zsolozsma” részeként –, onnan hurcolják el az ítélet meghozatalához, majd a zsidó húsvét előtti gyors kivégzéshez.

Szintén a nagy szertartás része a lábmosás, amelyet gregorián énekek kísérnek, a szertartást vezető egyházi személy mossa meg tehát 12 kiválasztott férfi lábát.

A szertartás az oltárfosztás cselekményével fejeződik be, a templomok összes oltárát megfosztják díszeitől halk gregoriánszó mellett, ezek csak a feltámadási szertartáskor kerülnek vissza a helyükre. Az oltárfosztás Jézus szenvedését és ruháitól való megfosztását idézi.

A református templomokban a nagyhétre fekete terítővel borítják az Úrasztalát, esetleg a szószéket is.

Nagycsütörtökön délelőtt egyébként rendszerint „nem elérhetők” a katolikus papok, mert az egyházmegye központjában gyűlnek össze az olajszentelés szertartására (krizmamise) a megyés püspök vezetésével. Ekkor kapják kézhez a papok a szentségek (keresztség, bérmálás, betegek szentsége) kiszolgáltatásakor használt szent olajat.

Ezzel kezdődik tehát a szent három nap.