Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál
A kétnapos állami látogatáson Franciaországban tartózkodó Hszi Csin-ping kínai elnök az Emmanuel Macron francia elnökkel tett nyilatkozat közben a párizsi államfői rezidencián, az Elysée-palotában 2024. május 6-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Reuters pool/Sarah Meyssonnier

A kínai elnök hét év után ismét Észak-Koreába látogatott

Hét év után először tett állami látogatást Észak-Koreában Hszi Csin-ping kínai államfő és a Kínai Kommunista Párt főtitkára, aki érkezése előtt a két ország kapcsolataiban megnyíló „új fejlődési lehetőségekről” beszélt, miközben Phenjan ismét egyértelműen elutasította az atomfegyver-programja felszámolására irányuló nemzetközi törekvéseket.

A kínai vezető hétfőn érkezett kétnapos állami látogatásra a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságba. A pekingi tájékoztatás szerint Hszi tárgyalásokat folytat Kim Dzsong Unnel a kétoldalú kapcsolatok további fejlesztéséről és a közös érdeklődésre számot tartó nemzetközi kérdésekről. A két vezető korábban már hat alkalommal találkozott.

A Rodong Szinmun című észak-koreai pártlapban megjelent írásában Hszi Csin-ping úgy fogalmazott, hogy a kínai-észak-koreai kapcsolatok „új történelmi kiindulóponthoz” érkeztek, új lehetőségekkel és új feladatokkal. Kiemelte, hogy Peking kész stratégiai szemlélettel tovább erősíteni az együttműködést, elmélyíteni a politikai, gazdasági és katonai kapcsolatokat, valamint közösen védeni az ENSZ-központú nemzetközi rendszert és a nemzetközi jogon alapuló világrendet. Egyúttal bírálta a „hegemóniára és hatalmi politikára” épülő törekvéseket, valamint a regionális biztonságot veszélyeztető lépéseket.

A látogatás időzítése egybeesik a kínai–észak-koreai barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés aláírásának 65. évfordulójával. Az 1961-ben kötött megállapodás értelmében a felek fegyveres támadás esetén kölcsönösen segítséget nyújtanak egymásnak.

A látogatást megelőző napon Kim Dzsong Un húga, a befolyásos pártvezető Kim Jodzsong (Kim Yo Jong) kijelentette, hogy

Észak-Korea atomfegyverrel rendelkező államként elfoglalt státusza „visszafordíthatatlan valóság”, függetlenül attól, hogy ezt más országok elismerik-e vagy sem.

Ezzel ismét elutasította az ország nukleáris leszerelését célzó diplomáciai kezdeményezéseket.

Megfigyelők szerint a mostani csúcstalálkozón várhatóan szóba kerül Észak-Korea nukleáris programja, valamint a két ország Egyesült Államokkal és Japánnal kapcsolatos politikája is. Peking az utóbbi időben nem bírálta nyilvánosan Phenjan atomprogramját, miközben a két ország kapcsolatai a korábbi feszültségek után ismét javuló tendenciát mutatnak.

Kína Észak-Korea legfontosabb politikai és gazdasági partnere, egyben egyetlen hivatalos szövetségese. A két ország a koreai háborúban is egymás oldalán harcolt, kapcsolatukat pedig gyakran „vérszerinti testvériségként” jellemzik.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításán és széles körű kiterjesztésén dolgozik a Tisza – jelentette be a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton. A kormányfő arról is beszélt, hogy a vállalásuknál is szigorúbb vagyonadó jöhet és elmondta, hogy csökkenni fognak az orvosi várólisták.

Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Ennél kínosabb talán nincs is az adatlopások történetében: egy hackercsoport feltörte az internetes kalózok után nyomozó FBI rendszerét, és azt állítja: az összes ügynök neve, címe és nyomozása a birtokába jutott. A támadók bizonyítékként megosztották 22 ember adatait.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×