Az észak-koreai vezető, Kim Dzsongün a nukleáris fegyveres erők jelentős bővítésére és a fegyverminőségű nukleáris anyagok termelésének „exponenciális” növelésére szólított fel egy újonnan üzembe helyezett nukleárisanyag-gyártó létesítmény meglátogatásakor. Azt is mondta, hogy az ország fegyverminőségű nukleáris anyagainak előállítási kapacitása az elmúlt öt évben több mint kétszeresére nőtt, és utasította az illetékeseket a termelés további növelésére a hosszú távú stratégiai célok teljesítése érdekében.

Észak-Koreában abszolút prioritást élvez a hadsereg fejlesztése, ezen belül is a nukleáris program. „Ha kell, akkor nem esznek, inkább atombombát készítenek, hiszen a vezetés évtizedek óta azt látja, hogy

a fennmaradásának, a túlélésének a záloga a nukleáris elrettentő erő, nem pedig az, hogy a lakosság jóllakott vagy elégedett legyen.

Eddig is kigazdálkodták valahogy a nukleáris program költségeit, ezután is ki fogják” – mutatott rá a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa az InfoRádió Aréna című műsorában.

Azt még nagyságrendileg sem lehet tudni, hogy ez az összeg mekkora lehet, hiszen egy átláthatatlan rendszerről van szó, az sem ismert, hogy mekkora az észak-koreai GDP, az pláne nem, hogy hány százalékát fordítják hadi fejlesztésre. Salát Gergely szerint az biztosra vehető, hogy kétszámjegyű százalékról van szó, de annak eloszlását – a katonák etetésére vagy a nukleáris fejlesztésekre fordított összegeket – képtelenség megmondani.

Kína, Oroszország és a világ többi országa kettős hozzáállással viszonyul Észak-Koreához.

„Egyrészt a felszínen majdnem mindenki elítéli a koreai nukleáris programot, még a kínaiak is, akik persze érdekeltek Koreának a fennmaradásában, de abban nem, hogy ott a szomszédjukban legyen egy nukleáris hatalom. Az oroszok nem szoktak mostanában ezzel a témával foglalkozni, de nekik is a hivatalos álláspontjuk, hogy a nukleáris proliferációt el kell kerülni. És korábban, még az ukrajnai háború eszkalációja előtt maguk az oroszok is megszavazták az ezzel kapcsolatos szankciókat Észak-Koreával kapcsolatban. Tehát szóban a világ ezeket a törekvéseket elítéli, valójában azonban igazából senki nem tesz semmit” – emelte ki Salát Gergely, aki szerint

az országok nem is nagyon tehetnek semmit.

Oroszországnak és Kínának érdeke a saját érdekkörében, befolyási övezetében tartani Észak-Koreát, és nem is nagyon vannak meg az eszközeik, hogy rákényszerítsék Észak-Koreát, hogy a nukleáris programját adja fel. A nyugati világnak pedig még annyi eszköze sincsen Észak-Korea megrendszabályozására, mint Kínának meg Oroszországnak lenne.

„Úgyhogy tulajdonképpen valójában mindenki belenyugszik ezekbe a törekvésekbe. Igazából de facto ismerték, hogy Észak-Korea nukleáris hatalom, jogilag persze nem, ez így nincs kimondva, de mindenki együtt él a tudattal, hogy ennek az országnak vannak nukleáris fegyverei. Nem tudjuk, hogy pontosan mennyi, a szakértők körülbelül 50-re teszik a bevethető állapotban lévő nukleáris töltetek számát” – ismertette a becslést.

Meglátása szerint nincs oka a világnak a félelemre, „az észak-koreai vezetők nem öngyilkosok”, nem akarják például lerohanni Dél-Koreát vagy Japánt, vagy atombombát dobni ezekre az országokra. Inkább arról van szó, hogy próbálják a saját biztonságukat szavatolni. Salát Gergely felidézte: „emlékeznek Kadhafi Líbiájára, amelynek volt atomprogramja, de feladta, és látták, hogy járt a volt vezető – nyilván Kim Dzsongün nem szeretne úgy járni, mint Kadhafi. Irak és Szaddám Huszein sorsára se szeretnének jutni, akinek volt valamiféle tömegpusztító fegyverfejlesztési programja, de valójában nem voltak igazán veszélyes fegyverei, főleg nukleáris fegyverei, ahogy ez később kiderült. De ő is megjárta. Valójában az eddigi évtizedek realista tanulsága az, hogy akkor vagy biztonságban, hogyha van elegendő nukleáris fegyvered, és ezt a tanulságot Kim Dzsongünék levonták. De az nem valószínű, hogy ezeket használni is szeretnék, mire is mennének vele?” – tette fel a kérdést, megjegyezve, hogy ha bárhova ledobnak egy atombombát, az illető ország vagy a szövetségese – ebben az esetben az Egyesült Államok – ezt viszonozni fogja, és akkor elpusztul az egész ország, azt pedig ők sem akarják, nem öngyilkosok.

A kapcsolatok Dél-Koreával is negatívak, lényegében függetlenül attól, hogy milyen színezetű szöuli kormány van éppen hatalmon, hiszen az észak-koreai fegyverkezés félelmet kelt. „A dél-koreaiak megtanultak azzal együtt élni, hogy a szomszédjukban van egy ilyen fenyegetés, ami viszont abból a szempontból nem akut fenyegetés, hogy mint említettem, nem fenyeget annak a veszélye, hogy Észak-Korea bármikor megtámadhatná Dél-Koreát, hiszen ez azonnal amerikai bevonódást is jelentene, mivel Dél-Korea Amerika katonai szövetségese, ott állomásozik 40-50 ezer amerikai katona, van kettejük között kölcsönös védelmi szerződés” – szögezte le Salát Gergely.

Hozzátette, hogy persze egy ilyen helyzetben a politikai kapcsolatok nem lehetnek túl jók, de ennek dél-koreai belpolitikai okai is vannak: az ottani választók nem feltétlenül örülnek annak, hogyha a saját kormányuk barátkozik egy olyan ellenséges kormánnyal, amelyik éppen atombombákat gyárt.

A cikk Rozgonyi Ádám interjúja alapján készült.

(A nyitóképen: A KCNA észak-koreai állami hírügynökség felvételén Kim Dzsongün észak-koreai vezetõ – a képen jobbra – látogatást tesz egy új technológiákat alkalmazó, nemrégiben üzembe helyezett nukleárisanyag-gyártó létesítményben Észak-Koreában 2026. június 3-án.)