"Édesanyám milyen büszke lenne, apám is, ha megérte volna" – mondta Temesi Ferenc.

Az író arról is beszélt, hogy anyukája még megérte a Kossuth-díjat, 94 éves volt. A díj átvétele után megkérdezte, hogy van följebb? Az író nem mondott igazat: azt felelte, hogy nincs. Ugyanis, ha igennel válaszol, attól kezdve állandóan azt kérdezte volna az édesanyja, hogy azt mikor kapja meg. Hiába mondta neki az író, hogy a díjakat nem kérik, hanem adják.

Most, hogy a Nemzet Művésze lett, beigazolódott, hogy mégiscsak van feljebb – ismerte el Temesi Ferenc.

Az író hangsúlyozta, hogy ez a díj egy életjáradék, tehát nyugodtan, a saját tempójában tud dolgozni, nem kell cikkeket írnia és egyéb dolgokat nem kell elvállalnia, amik hátráltatnák a munkában, úgyhogy nagyon örül az elismerésnek.

Mint mondta: most is egy regényre koncentrál.

Arról is beszélt, hogy nagyon régóta tartozik egy daljátékkal, "ami úgyis musical lesz, de mindegy", Dankó Pistának, a nótakirálynak.

Temesi Ferenc kiemelte: "én vagyok az az ember, aki még tudja, hogy egy 19. századi magyar szegedi zenész cigány hogyan élt, hogyan gondolkodott, és hogyan beszélt. Az egész élete üvölt a színpad iránt, de egy borzalmas giccset csináltak belőle a '30-as években, filmben, egy iszonyatot, de hát azt úgyis kiforogja az idő, vagyis hát nem kiforogja, hanem beforogja."

Temesi Ferenc így határozza meg önmagát: "Én egy ötven éve Budapesten élő szegedi író vagyok. Onnan jöttem én, és oda tartozom. Ez nem változott meg azzal, hogy a tragikus baleset miatt menekülni kellett nekem abból a városból. Én nem eljöttem, én menekültem Szegedről. Mert hát '73-ban olyan autóbaleset ért, amiben mindenki meghalt, többek között én is, de én valamiért megmaradtam."

A balesetben elhunyt Temesi Ferenc szerelme, és az író nem tudta feldolgozni a veszteséget.

Elismerte, hogy gyakran a fájdalmakból születnek a nagy művek. Kiemelte: "ha azt mondanám, hogy nem, akkor igaztalan volnék. Én szerintem a fájdalom igenis kell. Tehát meg kell kapnod azt a fájdalmat, át kell élned, túl kell élned, nem halsz bele. Ha nem halsz bele, akkor van esélyed esetleg. De ez nem jelenti azt, hogyha valakinek bármilyen balesete történik, akkor rögtön író lesz belőle, nem. Én már négy éves koromban kezdtem a pályát, mesékkel, mesemondó voltam, az óvodában a pajtásaimat ezzel szórakoztattam, és ez később is megmaradt."

Az író számára fontos a kíváncsiság, a megismerés iránti vágy - ísmerte el Temesi Ferenc, aki szerint "az író a legkíváncsibb ember tulajdonképpen. Egy kém. Isten kéme. Ezt szoktam néha mondani, mert mindent megjegyez, mint egy magnó, mindent fölvesz a szeme is, és nem felejt."