Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Nyitókép: Facebook/Kispál és a Borz

Klubturnéra indul a Kispál és a Borz, Londonban és Münchenben is koncerteznek

A kilencvenes és kétezres évek egyik legnépszerűbb magyar zenekara tavaly új lemezzel rukkolt elő, tavasszal pedig Dublintól Bodrogkisfaludig számos helyen fellép majd.

Az új lemez, a visszatérés öröme megidézte a kilencvenes évek hangulatát, így a zenekar elkezdett ismét aktívan alkotni és próbálni. Áprilisban Nyugat-Európába utaznak egy ötállomásos turné keretében, májusban és júniusban pedig Magyarországon koncerteznek.

A Kispál és a Borz, amely 2010-ben a Sziget fesztiválon elbúcsúzott, majd utána csak egy-egy koncertre tért vissza, 2023 tavaszán jelentette meg Beszorult mondat című albumát, amely csaknem húsz évvel követte az azt megelőző stúdiólemezt.

A csapat tavaly adott néhány klubkoncertet Európában, majd két napon is telt házas koncertet tartott a Budapest Parkban. A 2023-as év végén pedig azt is bejelentették, hogy idén december végén az MVM Dome-ban lépnek fel.

„Több dolog motivált minket, amikor elhatároztuk, hogy turnéra indulunk. Egyrészt mégiscsak szeretnénk bemutatni színpadon is kedvenc dalainkat az új lemezről. Másrészt mindannyian szívesen emlékezünk a végeláthatatlan országos klubturnékra, ezért kifejezetten kisebb helyszíneket kerestünk.

Ráadásul így kipróbálhatunk olyan dalokat is, amelyek egy sokezres fesztiválkoncerten vagy arénában nem feltétlenül működnek”

– fogalmazott Lovasi András, a zenekar vezetője.

A turnén a frontember, basszusgitáros és Kispál András gitáros mellett Dióssy D. Ákos (billentyűs hangszerek), két dobos, Bajkai Ferenc és G. Szabó Hunor, valamint a fúvós hangszereken közreműködő Babcsán Bence lesz a színpadon.

A koncertsorozat áprilisi szakaszában Bécsben, Zürichben, Münchenben, Dublinban és Londonban játszik a Kispál és a Borz,

májusban és júniusban érintik Balassagyarmatot, Sopront, Győrt, Pécset, Szegedet, Debrecent, Szarvast, a BOLDOGkisfalud Fesztet és Budapestet is: május 18-19-20-án a Kobuciban lesz Kispál-koncert.

Júliustól visszavonul a zenekar a próbaterembe, hogy felkészüljön az év végi nagyszabású Kispál és a Borz-koncertre, amelyet december 30-án tartanak az MVM Dome-ban.

Harminchét éve a színpadon

Magyarország egyik legnépszerűbb rockzenekara 1987-ben alakult, első koncertjét az év decemberében tartotta a pécsi egyetem klubjában. A Kispál és a Borznak 2010-ig tíz stúdiólemeze és két koncertalbuma jelent meg, a csapathoz fűződik filmzene (Csinibaba) is. Első hivatalos lemezük az 1990-ben kiadott Naphoz Holddal volt, az utána következő három album (Föld, kaland, ilyesmi...; Ágy, asztal, tévé; Sika, kasza, léc) hozta meg számukra az országos ismertséget. Búcsúkoncertjüket a 2010-es Sziget fesztivál mínusz egyedik napján adták, a leállás előtti utolsó stúdióalbum az Én, szeretlek, téged (2004) volt.

Miközben Lovasi András a Kiscsillaggal, később pedig szólóban is dolgozott, a Kispál és a Borz 2014 és 2016 között három koncertre visszatért a Fishing on Orfű fesztiválon, amelyeken valamennyi korszakán, lemezén végighaladva idézte fel az együttes történetét. A csapat 2022 óta újra aktívan zenél, tavaly pedig Beszorult mondat címmel új lemezt jelentetett meg.

Címlapról ajánljuk

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: jöhet a szigorúbb vagyonadó, készül az új Nemzeti alaptanterv

Tisza-kormány: jöhet a szigorúbb vagyonadó, készül az új Nemzeti alaptanterv

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Stadler KISS motorvonat távolsági változatát mutatta be a hazai InterCity-flotta megújításának egyik lehetséges alternatívájaként. Orbán Anita külügyminiszter Kanadában a magyar közösségeket látogatta meg, és közölte, hogy a kormány stabil és kiszámítható keretet teremtene a filmes adókedvezmény-rendszernek, valamint több nemzetközi produkciót és koprodukciót vonzana Magyarországra. Forsthoffer Ágnes házelnök a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház vezetőivel tárgyalt a határon túli magyar közösségek megmaradásáról és a külhoni magyar oktatás támogatásáról. Magyar Péter bejelentette, hogy 2027-től az eredetileg vállaltnál szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót, miközben készül az új Nemzeti alaptanterv és a belügyi ágazatot érintő, több mint harminc törvénymódosításból álló csomag. Az Igazságügyi Minisztériumban közben már dolgoznak a magyar európai ügyész kiválasztásának szabályain.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×