Infostart.hu
eur:
387.4
usd:
330.12
bux:
110603.83
2025. december 22. hétfő Zénó
Berecz András Kossuth-díjas énekes, mesemondó, népmesegyűjtő, folklórkutató és előadóművész a debreceni Kölcsey Központban 2018. november 7-én.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Történetmesélő Fesztivál a Karinthy Színházban, mások mellett Berecz Andrással

Az eseményt, amelyre három ország történetmondóit hívták el, péntektől vasárnapig rendezik meg a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia keretében.

A rendezvényen három ország történetmondói hozzák el hazájuk sajátos kultúráját a meséiken keresztül, skót, észt és görög történeteket hallhat a közönség tolmács segítségével.

A Magyarországon első ízben megrendezett Történetmesélő Fesztivál szakmai vezetője Berecz András, Kossuth-díjas ének- és mesemondó – áll a Karinthy Színház közleményében.

Olt Tamás, a Karinthy Színház igazgatóját idézik, aki elmondta: a legősibb előadóművészeti ág a mesemondás, történetmesélés, amely a világon mindenhol virágzó műfaj, és egy mesemondó akár egész kultúrákat képviselhet.

Mint fogalmazott, a mese a legősibb „stand up”. „Úgy éreztem, hogy összekötő ereje miatt ez egy fontos küldetés, hiszen nemzeteket, kultúrákat fűz össze, ezáltal korokat és lelkeket egyesít” – mondta az igazgató, kiemelve, hogy manapság mindennél fontosabb a kultúra hídépítő és gyógyító ereje.

„Ha egymás meséit hallgatjuk, a leglényegesebb vallomással találkozunk, amit egy nép adhat magáról”

– fogalmazott Berecz András, aki a Fel a medvére, a fa nem játék és a Mese a meséről című produkciókat adja elő.

A Talemaidnes Görögországból érkezik, a mesék címe: Az aranyfa és Ahol a hattyúk repülnek. A háromtagú formáció, három görög leány, egymás szavába vágva mesél. „Az ember mintha Krétán valamelyik kis falunak egy rozoga padján ülne, és három élesnyelvű asszony lökdösné egymást” – idézik Berecz Andrást.

Tom Muir az Egyesült Királyságból, Skóciából érkezik a fesztiválra, Mesék Orkney szigetéről és Különös történetek Skóciából címmel ad elő történeteket. Első saját könyve 1998-ban jelent meg A sellő menyasszony és más orkneyi népmesék címmel. 2014-ben adták ki Orkney népmesék című könyvét. Mesemondóként, történetmesélőként számos országban járt; hagyományos történeteket mesél szülőföldjéről, tengeri szörnyekről, tündérekről, sellőkről, hajóroncsokról, de meséiben előfordulnak boszorkányok, szellemek is – írják a fesztivál ismertetőjében.

Az eseményre Észtországból érkező Paar Piret A boldog ember inge és a Mennyei esküvő című történeteket adja elő.

Címlapról ajánljuk

A csehek és a sorkatonaság, érdekes felmérés készült

A csehek 53 százaléka egyetért az adminisztratív katonai nyilvántartás esetleges bevezetésével, míg egyharmaduk ellenzi azt – derül ki az NMS ügynökségnek a Cseh Rádió számára készített felméréséből. Az adminisztratív nyilvántartás a 18 és 60 év közötti cseh állampolgárokat érintené, akikre a hadkötelezettség vonatkozik.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×