Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Nyitókép: Dusha Bela

Új igazgató a Budapesti Fesztiválzenekar élén

Januártól az eddig igazgatóhelyettesi pozíciót betöltő Erdődy Orsolya lett a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) menedzser-igazgatója.

Elődje, Martin Hoffmann nemzetközi elnökként folytatja együttműködését a zenekarral, a művészeti tervezésért pedig Julia Larigo felel.

Erdődy Orsolya 2011 novemberében csatlakozott a Budapesti Fesztiválzenekarhoz igazgatóhelyettesként, jelentős diplomáciai, rendezvényszervezői (Haydn-év, Liszt-év) és projektmenedzseri tapasztalattal.

„Nagyon megtisztelő és felelősségteljes feladat egy világhírű zenekar operatív vezetőjévé válni. Az elmúlt évek során az ügyvezető igazgató helyetteseként egészen közelről ismerhettem meg a Fesztiválzenekar működésének minden apró részletét, ami nagyon fontos tapasztalat volt számomra. Ezalatt az idő alatt az is bebizonyosodott, hogy zeneigazgatónkkal, Fischer Ivánnal is hatékonyan és jól tudunk együtt dolgozni, így örömmel folytatom az elkezdett közös munkát vele és nemzetközi elnökünkkel, Martin Hoffmann-nal” – nyilatkozta Erdődy Orsolya, a Fesztiválzenekar frissen kinevezett menedzser-igazgatója.

Martin Hoffmann, a BFZ korábbi menedzser-igazgatója nemzetközi elnökként segíti a zenekar munkáját. Legfontosabb feladata a BFZ nemzetközi kapcsolatainak fejlesztése és külföldi baráti köreinek bővítése lesz. „Izgatottan várom az együttműködést Fischer Ivánnal és Erdődy Orsolyával az új szerepkörömben, és remélem, hozzájárulhatok ennek a fantasztikus zenekarnak a jövőjéhez” – tette hozzá Martin Hoffmann.

A művészeti tervezésért januártól Julia Larigo felel, aki a BFZ zeneigazgatójával, Fischer Ivánnal szoros együttműködésben dolgozik az együttes szezonprogramjainak összeállításán.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: már nemcsak nyaralót, hanem állandó lakást is egyre többen keresnek a Balatonnál

Szakértő: már nemcsak nyaralót, hanem állandó lakást is egyre többen keresnek a Balatonnál

Főleg azok körében népszerűek a balatoni ingatlanok, akik sokat dolgoznak home office-ban, de a nyugdíjas korosztály is élénk ezen a lakáspiacon – mondta az InfoRádióban az OTP Ingatlanpont dél-dunántúli régióvezetője. Markó Ildikó szerint árakban, vevőkörben, épületállományban és befektetési lehetőségekben is elég nagy különbségek vannak az északi és a déli part között, de a prémium kategóriákra is van kereslet.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×