INFORÁDIÓ 
2019. december 10. kedd
Judit

mma

magyar művészeti akadémia

közgyűlés

Új tagokat választott soraiba a Magyar Művészeti Akadémia

Infostart / InfoRádió

Egy kezdeményezést is a kormány elé terjesztenek, miszerint akár 70 fővel növekedne a MMA rendes tagjainak létszáma, ám ebbe a csoportba csak a Nemzet Művészeit emelheti be a köztestület.

Új tagokat választott és tagozati díjakat adott át a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) közgyűlése kedden, a fővárosi Pesti Vigadóban.

"A közgyűlés kezdeményezései a kormány útján szoktak volt eljutni a Parlament elé, és ez alapján módosította korábban a működési gyakorlatunkra, a stratégiai céljainkra tekintettel a törvényt. Most is megfogalmaztunk egy újabb módosítása javaslatot, ez a Nemzet Művésze címet bíró művészek taggá válásának különleges eljárásáról szól. Eszerint ha a Nemzet Művésze elfogadja a tagságra való felhívást vagy kezdeményezőleg a taggá válás lehetőségével élne, akkor, ha a közgyűlés támogatja ezt, rögtön a rendes tagok sorába emelné a Nemzet Művésze címet bíró művészt" - fejtette ki Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára az InfoRádióban. Elmondta még, hogy ez egy plusz hetvenfős rendes tagi kvótát jelentene.

Új tagokat választottak

A közgyűlésen 17 rendes taggal és szintén 17 új levelező taggal bővült az MMA tagsága. Legutóbb 2017-ben választott új tagokat a köztestület.

Az MMA rendes tagjává választották Szörényi László irodalomtörténészt és Makkai Ádám költőt, Salamin Ferenc építészt, Olasz Ferenc fotóművészt, Baráth Ferenc grafikusművészt, Lajta Gábor festőművészt, Gaál József képzőművészt, Tóth Klára filmkritikust és Sturcz János művészettörténészt. Rendes tag lett Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, Kóka Rozália népművész, Pártay Lilla táncművész, Lukács Sándor és Cseke Péter színművész, valamint Dobozy Borbála csembalóművész is.

Levelező taggá választották Vadász Bence építészt, Máthé Tibor és Pap Ferenc operatőrt, Hefter László üvegművészt, Kontra Ferenc és Tóth László írót, Csurka Eszter képzőművészt, Sebő Ferenc előadóművészt, Kulin Ferenc irodalomtörténészt, Kucsera Tamás Gergely eszmetörténészt, Szakolczay Lajos irodalomtörténészt, Szerényi Béla népzenészt, Budainé Kósa Klára keramikust, Bereczky Csaba fafaragó népművészt, Eperjes Károly színművészt, Onczay Csaba gordonkaművészt és Paulik László hegedűművészt.

Az MMA szabályai szerint rendes taggá a köztestület azon levelező tagja választható, aki a magyar művészeti életben kimagasló szellemi vagy alkotói teljesítményt tud felmutatni. A köztestület rendes tagjainak száma nem lehet több 250 főnél.

Az MMA levelező tagjai olyan művészek lehetnek, akik DLA-fokozattal, vagy az alapszabályban meghatározott hazai művészeti szakmai elismeréssel rendelkeznek. A levelező tagok száma nem lehet több 50 főnél. A közgyűlés döntött arról, hogy a taglétszám bővítése érdekében az MMA javaslatot tesz a köztestületet szabályzó törvény módosítására.

A 2019-es elismerések

Átadták az akadémiai tagozatok saját díjait, amelyekből évente kettő-kettőt adományozhatnak.

Az építőművészet terén Kubicka Kucsera Klára építésztörténészt és Tóth Vilmos építészt, a film- és fotóművészet területén Ádám Gyula fotóművészt és Szekfü András filmtörténészt díjazták.

Az Iparművészeti Tagozat díját Jahoda Ernő István formatervező és Rostoka László tervezőgrafikus, az MMA irodalmi díját Gazda József erdélyi magyar író és Tóth László költő, író kapta.

A Képzőművészeti Tagozat elismerését Nagy Árpád Pika és Maurits Ferenc festőművész nyerte, a Művészetelméleti Tagozat Miklósi Sikes Csaba erdélyi magyar népművelőt, valamint Babus Antal irodalomtörténészt tüntette ki.

Az MMA népművészeti díját Keszeg Vilmos és Harangozó Imre néprajzkutató, a színházművészeti díjat Bárány Frigyes színművész és Beke Sándor rendező kapta. A Zeneművészeti Tagozat elismerését Berczelly István operaénekes és Márkos Albert hegedűművész nyerte el.

A közgyűlésen megemlékeztek az MMA legutóbbi, májusi közgyűlése óta elhunyt tagjairól, így Kocsár Miklós zeneszerzőről, Marton László színházi rendezőről, Sára Sándor és Tóth János operatőrről, rendezőről.

Kapcsolódó hang

MMA közgyűlés - Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára
 


A címlapról ajánljuk

INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018