Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: Pixabay.com

Baglyok között dől el az év madara cím

Július 25-ig szavazhatnak az érdeklődők arra, hogy 2020-ban mely faj legyen az év madara. Idén három bagolyfaj verseng a címért.

A Magyarországon fészkelő bagolyfajok közül egyedül a gyöngybagoly van bajban és szorul emberi segítségre – mondta az InfoRádiónak Orbán Zoltán. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője hozzátette: szinte kizárólag épületekben, templomtornyokban fészkel. A szervezet elnöksége azonban úgy döntött, hogy mivel a faj már többször volt az év madara, így idén az uráli bagoly, a füleskuvik és az erdei fülesbagoly közül lehet választani.

Utóbbi kettő a lakott területen élők közül a leggyakoribb, legismertebb a fülesbagoly. A füleskuvik az egyetlen vonuló bagolyfajunk, mely kisebb, mint a kuvik.

Az uráli bagoly még nem organizálódott magyarországon, bár egyre nő a Magyarországon fészkelő párok száma. Mindhárom faj kisrágcsálókat, rovarokat fogyaszt. Mesterséges fészkekkel jól segíthető a költésük.

Az uráli bagoly esetében fontos a megfelelő fakezelés, hogy a költési időszakban ne vágják ki a fákat. Mivel a baglyok nem építenek fészket, így nélkülözhetetlen számukra a varjúfajok – a dolmányos varjú és a szarka – közelsége, melyek fészkei a legfontosabb természetes otthont jelenti számukra.

Az év madarára július 25. 12 óráig lehet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×