Infostart.hu
eur:
386.33
usd:
331.03
bux:
118131.89
2026. január 13. kedd Veronika
Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója interjút ad a Magyar Távirati Irodának Budapesten 2015. december 14-én.
Nyitókép: Marjai János

Kiderült, mi lesz Andy Vajna filmügyi biztosi pozíciójával

Nem lesz új filmügyi kormánybiztos - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója.

A kormány feladata arról dönteni, hogy Andy Vajna halála után kinevez-e új filmügyi biztost - mondta Havas Ágnes. "Mivel a kormánybiztos a Miniszterelnökséghez tartozott, ezért velük volt erről egyeztetés, kikérték a véleményemet, de akkor is elmondtam, hogy ez nem az én döntésem lesz. Ha olyan szakembert találnak, aki napi 12-14 órát dolgozik, felkészült szakmailag, és segíteni tudja azt a munkát, amit az egész filmszakma végez Magyarországon, akkor azzal együtt fogok tudni működni.

A döntés mégis az lett, hogy nem lesz kormánybiztos"

- mondta Havas Ágnes.

Korábban a Filmalap vezérigazgatója a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottságába tagnak kérte fel Divinyi Réka forgatókönyvírót, Fekete Ibolya rendezőt, valamint helyettes tagnak Zágoni Bálint dokumentumfilm rendezőt, forgatókönyvírót, filmtörténészt, a kolozsvári Filmtett Egyesület vezetőjét. A változtatást Andy Vajna filmipari kormánybiztos halála, valamint Hegedűs Bálint forgatókönyvíró és Medveczky Balázs televíziós szakember helyettes tag lemondása indokolta.

Andy Vajna január 20-án hunyt el, a kormánybiztos hamvainak egy részét Budapesten, a Fiumei úti sírkertben, másik részét Los Angelesben helyezték örök nyugalomra.

A teljes egyórás beszélgetést az InfoRádióban a szerda este hat órakor kezdődő Aréna című műsorban hallhatják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Durva fordulat a forintnál az inflációs adat után

Durva fordulat a forintnál az inflációs adat után

A forint árfolyama a reggeli inflációs adatok közzétételét követően kezdett erősödni, annak ellenére, hogy a decemberi 3,3 százalékos éves drágulás pontosan megegyezett az elemzői várakozásokkal. A piaci reakció mögött meghúzódó egyik legvalószínűbb ok a szolgáltatások inflációjának alakulása lehetett, amely 6,8 százalékos mértékével némi váratlan fordulatot hozott. Ez a részadat azért is bírt kiemelt jelentőséggel a befektetők számára, mert Varga Mihály jegybankelnök egy előző napi beszédében kifejezetten ezt a mutatót jelölte meg a jövőbeni kamatcsökkentési döntések egyik meghatározó szempontjaként. Ma megérkezett az amerikai inflációs adat is: a maginfláció várakozásokkal ellentétben nem emelkedett, míg az infláció maradt 2,7%-on.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×