Infostart.hu
eur:
366.09
usd:
321.46
bux:
151939.06
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Furkó Kálmán, a Magyar Kyokushin Karate Szervezet elnöke (j) adja át a győztesnek járó serleget a férfiak full kontakt küzdelmeinek 90 kilogram feletti súlycsoportjában első helyen végzett martfűi Kovács Sándornak Szolnokon, a Tiszaligeti Sportcsarnokban 2010. április 10-én, ahol Szolnok Kupa elnevezéssel nyílt felnőtt kyokushin karate országos bajnokságot rendeztek 29 klub 88 sportolójának részvételével.
Nyitókép: MTI/Bugány János

Könyvet írtak az első magyar szamurájról

Furkó Kálmán körül már nem ez volt az első könyvírási kísérlet, de az első sikeres.

Könyvet írtak Furkó Kálmánról Az első szamuráj címmel. A 8. danos kiokusin karate mester, nyugalmazott honvéd ezredes életét, pályáját feldolgozó könyv szerzője L. Murányi László a Szoljon.hu portálnak elmondta, tartott az írástól, mert Furkó Kálmán nehéz ember hírében áll.

"Ez nyilván így is lehet, hiszen azt, amit elért a pályáján, jelentős részben a makacsságának, az öntörvényűségének, keménységének köszönheti" - mondta el. Hozzátette, még írás közben is benne volt a félsz, hogy abba kell hagynia az egészet, hisz korábban már nem akárkik fogtak neki a könyvírásnak Furkóról: Garamvölgyi László egykori rendőrségi szóvivő és Kalmár Árpád, a karateszövetség általános alelnöke, utóbbi korábbi Furkó-tanítvány;

a munkát azért kellett abbahagyni, mert Furkó túl pozitívnak értékelte az írást magáról.

Az öthónapos munka végén a szerző átküldte az írást Furkó Kálmánnak, aki csak két módosítást kért az egész kéziratban. Úgy véli, jól összeszedték a róla szóló információkat, ami igen nagy elismerés a részéről.

A karatés világot azonban felkavarta a könyv, az ismert előzmények után 44 ezer emberhez már annak is eljutott a híre, hogy a könyv születőben van, a japán szavak magyar írásmódja miatt pedig a sportágbeliek felhorgadtak - a sportújságíró-szakmát a szerző szerint viszont hidegen hagyta.

Címlapról ajánljuk
Hack Péter az Arénában: nyilvánvalóan lesz rivalizálás a vagyonvédelmi hivatal és az ügyészség között

Hack Péter az Arénában: nyilvánvalóan lesz rivalizálás a vagyonvédelmi hivatal és az ügyészség között

Komoly kockázat, ha nem tisztázzák időben a két hivatal hatásköreit – hívta fel a figyelmet Hack Péter jogtudós, az ELTE emeritus professzora az InfoRádió Aréna című műsorában, hozzátéve: kérdés, ki hoz majd döntést, ha vita lesz a szervezetek között. Úgy véli: nagyon jó, hogy nem a kormány mondja meg, ki lesz a jelölt a legfőbb ügyészi pozícióra, de a jelenlegi vitát az ügyészség válsága miatt mielőbb le kell zárni, és az államfőnek olyan személyt vagy akár többet is kell jelölnie, akit a szakma és a parlament is elfogad.

Merre menekülnek az oroszok a háború elől? – Trendek a szakértőtől

Nyolcszor annyian terveznek kivándorolni most, mint májusban egy orosz civil szervezet adatai szerint – írja a Migrációkutató Intézet friss elemzésében. Dócza Edith Krisztina, az intézet vezető elemzője az InfoRádióban azt mondta: néhány szomszédos ország szigorított, de megjelentek új országok is a menekülő oroszok célállomásai között.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Harmincéves mélypont közelében Budapest: megváltoztak a költözési szokások

Harmincéves mélypont közelében Budapest: megváltoztak a költözési szokások

2025-ben az előző évinél kevesebb ember költözött Budapesten belül másik kerületbe, mintegy 29 ezren változtattak állandó lakóhelyet a fővároson belül – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból. Az elmúlt három évtizedben csak egyszer – 2023-ban – volt a mostaninál kisebb a Budapesten belüli költözés, vagyis érezhetően egyre kevésbé mobilis a népesség a fővároson belül, ami részben annak eredménye, hogy nőtt az agglomeráció vonzereje a lakásvásárlók körében – írja az OTP Ingatlanpont.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×