Infostart.hu
eur:
360.33
usd:
310.41
bux:
131808.91
2026. május 21. csütörtök Konstantin
Arany iránti szeretetünk megerősödött - zárul az emlékév

Arany iránti szeretetünk megerősödött - zárul az emlékév

Arany 201 címmel ad ünnepi koncertet az Arany János-emlékév zárásaként péntek este a Kaláka együttes a Pesti Vigadóban. Az est célja, hogy minél sokszínűbben mutassa be a költő munkásságát; ezért a Kaláka Együttes más zenekarokat, költőket, színészeket, táncosokat és képzőművészeket hívott meg erre az alkalomra.

„Amikor terveztük ezt az Arany János-évet, akkor elhatároztuk, hogy lesz majd egy évzáró pontosan Arany János születésnapján, március 2-án”  – mondta Gryllus Dániel, a Kaláka együttes vezetője. Sok oldalról és sok művészeti ág együttműködésével közelítik meg a költő munkásságát.

Négy zenekar lép fel: a Kaláka mellett zenél Kováts Kriszta a Fool Moon együttessel, a Nana Vortex és a Hungarian FolkEmbassy. „Én azt hiszem, hogy Arany János minden versét el lehet énekelni” – jelentette ki Gryllus Dániel. A Nemzeti Táncegyüttes a Arany János Walesi bárdok című balladáját fogja előadni a Kaláka Együttes zenéjére. A Zichy Színműhely az Ágnes asszony című műre írt színdarabjának részletét is láthatják a nézők.

Hegedűs D. Géza a költő későbbi verseiből idéz majd, Lackfi János pedig Arany-parafrázisait adja elő, Szabó T. Anna pedig a költő tiszteletére írt verseit mondja el. Cakó Ferenc különleges homok-animációival szórakoztatja majd a közönséget. Jankovics Marcell Toldi című animációs filmjéről mesél, sőt részleteket is mutat a készülő alkotásból.

„Nem csak a múltról van itt szó, és nem csak erről az egy évről, hanem ez talán ráirányította a figyelmet úgy is Arany költészetére, hogy kicsit megerősödött Arany iránti szeretetünk” – fogalmazott a Kaláka Együttes vezetője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között

Christian Stocker osztrák kancellárral tárgyalt Bécsben Magyar Péter miniszterelnök. A megbeszélés után sajtótájékoztatót tartottak, ahol az osztrák kancellár együttműködést ígért azbesztügyben, hétfőn jön előrelépés az ügyben. Magyar Péter pedig jelezte: nem lesz mindenben egyetértés, de Magyarország konstruktív tagja lesz az Európai Tanácsnak is, miközben kiáll a magyar emberek és vállalatok érdekéért.

Reagált a Fidesz és a KDNP a Tisza-kormány Alaptörvény-módosítási javaslatára

A szerda este benyújtott javaslatban korlátoznák a miniszterelnöki pozíció időbeli betölthetőségét, rögzítenék, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyona nemzeti vagyon, valamint lépéseket tesznek a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Néhány gondolat a devizahiteles végrehajtások „felfüggesztéséről”

Néhány gondolat a devizahiteles végrehajtások „felfüggesztéséről”

Jogtanácsosként, illetve ügyvédként 16 éve foglalkozom a fogyasztói követelésekkel, végrehajtási eljárásokkal, devizahiteles perekkel, így a 2010. óta e tárgykörökben zajló jogalkotási folyamatot mindvégig testközelből éltem át. Mivel ügyvédként adósi képviselettel, illetve magánszemély végrehajtást kérők követeléseinek érvényesítésével is foglalkozom nem csupán a pénzügyi vállalkozások oldaláról igyekszem a problémakört átlátni. A május 20-án megjelent törvényjavaslat és a végrehajtásokkal kapcsolatos vizsgálóbizottság felállításáról szóló határozat is érdemes arra, hogy röviden, érthető módon javaslatokat fogalmazzanak meg a területtel foglalkozó szakemberek. Mivel mindkét téma önállóan is meghaladná egy véleménycikk kereteit, ezért most csak a devizahitelesekről szóló törvényjavaslat kapcsán teszek néhány észrevételt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×