Infostart.hu
eur:
363.64
usd:
310.47
bux:
132855.51
2026. április 29. szerda Péter

Kezdődik az Ördögkatlan Fesztivál

Indul a tizedik Ördögkatlan Fesztivál. A sokszínű összművészeti rendezvényen szombatig négy dél-baranyai településen lesznek koncertek, irodalmi estek, színházi előadások és kiállítások.

Kilenc éve határozta el Kiss Mónika és Bérczes László, hogy barátaikkal létrehoznak Baranyában egy mezítlábas fesztivált, ahol védnöküktől, Törőcsik Maritól lopott mottóval összegyűjtik a „nem normális” embereket, akik a nyitottságot, kíváncsiságot, emberséget és minőséget képviselik. A kedden kezdődő fesztivál tehát már a tizedik.

Bérczes László rendező a fesztivál változásairól úgy fogalmazott:

„nagy lett.

Lehet, hogy túl nagy is, bár sokan mondják, azért megtalálják a nyugalmat és a békés, csendes helyeket is, amikor arra vágynak. A produkciókat tekintve egyre több az oda vagy ott születő előadás.”

A fesztiválnak rengeteg visszatérő fellépője van. A komolyzenei vonalat Dinnyés Dániel és Kolonits Klára szervezik, idén – a tizedik évforduló apropóján - Verdi Requiemjét is meghallgathatják majd a Nemzeti Filharmonikusok előadásában. Lesz Cseh Tamás-Leonard Cohen emlékkoncert is Másik Jánossal, Kiss Tiborral, Beck Zoltánnal, és persze színház színház hátán, például a K2 már egész villányi esküvői előadássorozattal rendelkezik, idén egy újabb darabbal bővítik a repertoárt. Idén is játszik a francia Galapiat Cirkusz, a Quimby és a Kiscsillag, és azt remélik: az applikációval a színházjegyekért való reggeli sorban állást is sikerül kiiktatni.

Idén is lesznek díszvendégek: Krasznahorkai László, Hajdu Szabolcs, Dinnyés Dániel-Kolonits Klára mellett a Szkéné Színház és a Fonó budai Zeneház is számos izgalmas programot kínál.

Az irodalmi program része lesz Háy János, Térey János, Peer Krisztián és Kiss Tibor Noé is, a kortárs táncot egy Pina Bausch-emlékkiállítás képviseli zenés-táncos improvizációkkal, de lesz opera- és dalírás workshop, börtönrádiósokkal egészül ki a Göttinger Pál vezette Caminus csapat a kisharsányi Kovács Udvarházban, a gyereket pedig Halász Judit, Rutkai Bori és Szalóki Ági várja majd.

A fesztivál öt napja alatt levetítik és színházban is előadják majd Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című alkotását, új regényéből olvas fel Krasznahorkai László, öt előadással érkezik a Szkéné Színház, a Fonó Budai Zeneház pedig Dresch Mihályt, Kollár-Klemencz Lászlót, a Muzsikást, a Csík Zenekart, valamint Ferenczi Györgyöt és a Rackajamet viszi el a fesztiválra.

Szombat estig várják az érdeklődőket Nagyharsányban, Kisharsányban, Beremenden és Villánykövesden.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nem védekeztek, csak támadtak: Paris Saint-Germain–FC Bayern München 5–4
Bajnokok Ligája

Nem védekeztek, csak támadtak: Paris Saint-Germain–FC Bayern München 5–4

Kilenc gólt hozott a párizsi Parc des Princes-ben a PSG és a Bayern mérkőzése, a 2026-os BL-tavasz első elődöntője. A címvédő egygólos előnyt szerzett. A párizsi csapatban a georgiai Hvicsa Kvarachelia és a francia aranylabdás, Ousmane Dembele is duplázott. A visszavágót jövő szerdán rendezik Münchenben, a másik ágon pedig az angol Arsenal és a spanyol Atlético Madrid találkozik egymással. A fináléra május 30-án Budapesten a Puskás Arénában kerül sor.

Ukrajna: Magyar Péter nagy bejelentést tett

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a leendő magyar miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
inforadio
ARÉNA
2026.04.29. szerda, 18:00
Szűts Ildikó
a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×