Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Vízszoborral tiszteleghetnek Victor Vasarely előtt

Nemzetközi, köztéri szoborpályázatot hirdet Óbuda-Békásmegyer. A Victor Vasarelynek emléket állító alkotást várhatóan egy év múlva állítják majd fel a kerületben.

2010-ben indult útjára a kezdeményezés, ekkor Pécs városa majd később az Aix-en-Provance-ban működő Vasarely Alapítvány is pályázatot hirdetett köztéri szobor készítésére. Hiszen Victor Vaserely hitvallása volt, hogy a képzőművészet kilépjen a kiállítóterek falai közül, össze kell fognia az építészettel, hogy az alkotások megjelenhessenek az emberek körében. Vasarely úgy fogalmazott 1955-ben írt kiáltványában, hogy a jövő művészete vagy közös kincs lesz, vagy nem lesz.

Ennek szellemében már két köztéri installáció megvalósult a pályázat keretében, egyik Pécsett, a másik Franciaországban, most pedig Óbuda-Békásmegyer önkormányzata hirdeti meg az újabb pályázati kiírást.

Bús Balázs polgármester kiemelte:

érdemes újra birtokba venni és használni a köztereket.

Két helyszínre készíthetik el a pályázók a szoborterveiket, az egyik a panel házak határolta, Békásmegyeri Csobánka tér, vagy Óbudán a Serfőző, Tanuló és Óbuda utcák által határolt terület

Az Óbuda két kijelölt közterületének egyikén létrejövő műalkotás

témája a víz.

A nemzetközi pályázatra olyan terveket várnak, amelyek méltó módon kapcsolódnak Victor Vasarely művészetéhez és emelik Óbuda kulturális életének színvonalát.

A pályázat vezető kurátora, a nemzetközi hírű finn művészettörténész, Maaretta Jaukkuri lesz. Az ő munkásságát és általa választott pályázati témát Nagy T. Katalin magyar kurátor mutatta be.

A pályázóknak a víz témájában nem szökőkutat kell létrehozniuk, hanem vízszobor-együtteseket vagy vízszobrokat. A víz visszatükrözi a fényt és áthatja azt a fajta optikai-kinetikus vizualitás, amely közel áll Victor Vasarely filozófiájához - hívta fel a figyelmet.

Jaukkuri személye garancia lehet arra, hogy a nemzetközi művész társadalmat is megmozgassa a kiírás és minél színvonalasabb munkák szülessenek.

A pályázati anyagot digitális formában kell benyújtani szeptember 17-ig. A pályázat második fordulójába bejutó 10-12 művész ezer euró honoráriumban részesül, a győztes pályaművet megalkotó művész pedig hatezer eurót kap. A szobrot pedig maximum 50 ezer euró, azaz mintegy 15 millió forint költségért állíttatja majd fel jövőre a III. kerületi önkormányzat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt az év legfontosabb táblázata

2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt az év legfontosabb táblázata

2026 ünnepnapok terén is tervezést igényel, ezért ideje ismét szemügyre venni az év legfontosabb táblázatát, amely segítséget nyújthat a szabadnapok 2026-os megtervezésében. Összeszedtük, mikor lesznek ünnepnapok és hosszú hétvégék 2026-ban, illetve mikor esnek ünnepnapok 2026-ban hétvégére. Hány háromnapos és négynapos hosszú hétvége lesz? Hányadikára esnek a húsvéti ünnepek? Milyen napokra esik karácsony 2026-ban? Itt minden kérdésre választ találsz, ami 2026 ünnepnapjait és 2026 hosszú hétvégéit illeti.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×