eur:
395.12
usd:
371.08
bux:
65239.64
2024. április 19. péntek Emma

Demjén Ferenc 70 éves

December 21-én lesz hetvenéves Demjén Ferenc, a magyar rock egyik legkedveltebb és legtermékenyebb egyénisége, sikerszámok Kossuth-díjas szerzője, előadója.

1946. december 21-én Diósgyőrben született zeneszerető családba. Édesanyja fiatalon énekesnőnek készült, mérnök apja dalárdákban énekelt. Apját, akitől igen távol állt a kommunista hatalomátvétel utáni idők szelleme, 1951 februárjában elbocsátották a vasgyárból, a család a fővárosba költözött. Demjén Ferenc vegyésztechnikusi oklevelet szerzett. Mivel korábban zongorázni is tanult, érettségi után a muzsikálás mellett döntött, és bátyjával 1964-ben megalakította a Számum együttest. Később a Dogs, a Liversing, a Meteor, a Sakk-Matt, majd a Tűzkerék zenekarban énekelt és basszusgitározott. Bergendy István a Béke Szálló bárjában hallotta meg játékát és meghívta zenekarába, később azt mondta róla: "nagyszerű dinamikai és ritmikai érzékkel muzsikált, a vérében volt a zene."

Demjén Ferenc lett a három fúvóssal felálló Bergendy frontembere, rendkívül sokszínű zenéjükben megtalálható volt a pop, rock, dzsessz és mindezek fúziója. A zenekar az énekes-basszusgitárossal soraiban 1970-től sikerkorszakát élte, teltházas koncerteket adtak, slágereik - Mindig ugyanúgy, Fázom, Jöjj vissza vándor, Sajtból van a Hold, Darabokra törted a szívem - szövegét és a dalok egy részét is Demjén Ferenc szerezte. 1973-ban kiadott első hazai dupla albumukról, a Hétfőről az Iskolatáska lett a legnagyobb sláger.

A lendület idővel abbahagyott, stílusbeli viták is adódtak, végül 1977-ben hárman távoztak az együttesből, köztük Demjén is. Előbb szólólemezt készített (Fújom a dalt) a szakma számos kiválósága - mások mellett az LGT tagjai, Babos Gyula, Tátrai Tibor, Zorán - közreműködésével, majd megalakította a V'Moto-Rock együttest. A zenészberkekben Rózsinak nevezett Demjén Ferenc a zenekarban olyan szerzőtársakat kapott, mint a billentyűs Lerch István és a gitáros Menyhárt János, ennek számos sláger lett az eredménye: Várj, míg felkel majd a Nap, Gyere és szeress, Angyallány, Gyertyák, Tűzvarázsló.

Az énekes-zeneszerző 1987-ben a Szerelem első vérig, majd 1996-ban a Honfoglalás című film betétdalával is óriási sikert aratott. 1989-től szólista, de neves pályatársainak is ír dalokat.

Szerzeményeire, akárcsak előadásmódjára, a lírai érzékenység jellemző, az elmúlt években sok közéleti érzést is belevitt szövegeibe. "Fontosnak tartom, hogy a nívótlanság és igénytelenség ellenében a műfaj megtartsa értékeit, egy kicsit mindig a közönség elvárása előtt járva egy lépéssel" - nyilatkozta korábban az MTI-nek.

Elhagyván az ötvenet a cukorbetegség tüneteivel küzdött, de életmódváltással sikerült ezeken úrrá lennie, koncertezik és készít új lemezeket. Fiatalabb zenésztársaival a mai hangzáshoz igazította régebbi slágereit. A budapesti sportarénát 1991-től kezdődően eddig több mint húszszor töltötte meg.

Háromszor nősült, jelenlegi, amerikai származású feleségével több mint huszonöt éve a baranyai Dióspusztán él egy tanyán. Ott piheni ki a turnék fáradalmait, ott írja az újabb dalokat. Hobbija az olvasás, könyvtárszobájában több ezer kötet található.

Számtalan szakmai elismerés mellett 1996 óta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje kitüntetés tulajdonosa, 2010-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést. A Kossuth-díjat 2012-ben vehette át, az indoklás szerint az igényes magyar rockzene megteremtésében játszott meghatározó szerepéért, valamennyi korosztályhoz szóló, csodálatos zenei hangzású, mély eszmei mondanivalójú dalaiért és dalszövegeiért, azok magával ragadó interpretálásáért, a közönség szeretetétől övezett, folyamatosan megújuló művészi pályafutásáért.

Kerek születésnapját decemberben több nagyvárosban, majd 30-án a Papp László Budapest Sportarénában Hetvenkedem címmel nagyszabású koncerttel ünnepli, állandó zenekara mellett többek közt olyan sztárok közreműködésével, mint Charlie, Kovács Kati és Szörényi Levente.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×