Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Kitiltották a drónokat Angkorból

A turisták biztonsága és a műemlékek védelme érdekében kitiltották a távirányított, légi felvételeket készítő drónokat a kambodzsai Angkor régészeti parkból.

A tilalomról szóló rendeletet a közelmúltban írta alá az angkori műemlékegyüttest gondozó kambodzsai hatóság vezérigazgatója, Szum Map.

"A tiltással a hazai és külföldi turisták biztonságát szeretnénk garantálni, emellett meg akarjuk előzni, hogy az ősi templomokban bármilyen kár essen, továbbá fenn akarjuk tartani a rendet és biztonságot a templomoknál" - indokolta meg a lépést szerdán a hivatal igazgatóhelyettese. Hozzátette, hogy a rendelkezés megsértőit figyelmeztetik, valamint elkobozzák a drónjukat.

Közölte, hogy indokolt esetben a drónos felvételekhez engedélyt kell kérni a hivataltól.

A királyság legnépszerűbb idegenforgalmi látványosságát, az angkori régészeti helyszínt 1992-ben vették fel az UNESCO világörökségi listájára.

A hivatalos statisztika szerint szeptember végéig idén 1,56 millió külföldi turista látogatott el Angkorba, a belépőkből több mint 44 millió dollár (12,8 milliárd forint) folyt be.

Tavaly februárban a kambodzsai fővárosból, Phnompenből is kitiltották a drónokat, miután egy német turista videót készített drónos kamerájával a királyi palota fölött, amikor király anyja éppen a napi testedzését végezte.

Címlapról ajánljuk
Reza Pahlavi, a sah fia megszólalt Ali Hamenei megölése után: szerepet vállalna Irán átmeneti kormányzásában, ha megbukik a rezsim

Reza Pahlavi, a sah fia megszólalt Ali Hamenei megölése után: szerepet vállalna Irán átmeneti kormányzásában, ha megbukik a rezsim

„Nem ismétlődhet meg az iraki káosz” – üzente Reza Pahlavi, az 1979-ben az iszlamisták által megbuktatott iráni sah fia, aki közölte: részt venne Irán átmeneti kormányzásában, ha Ali Hamenei ajatollah halála után megbukik az iszlamista rezsim. Népszavazással megerősített új alkotmányt, majd szabad választásokat szeretne.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Új vezetők vették át Iránt, Teherán súlyos támadás alatt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Új vezetők vették át Iránt, Teherán súlyos támadás alatt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az ország irányítását egy háromfős testület veszi át. A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Iránban tízezrek vannak az utcákon, akik bosszúért tüntetnek, Pakisztánban és Irakban az amerikai követségek épületeit támadják helyiek. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×