Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Megnyílt a tihanyi Levendulafesztivál

Szombaton nyitották meg a tihanyi Levendulafesztivált, amelyen koncertek, gyermekprogramok, színházi előadások várják az érdeklődőket, a rendezvény kísérőprogramjai július elejéig tartanak.

V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára a kétnapos rendezvény megnyitóján azt mondta: a fesztivál ösztönzi a turizmust és a mezőgazdaságot, a természetvédelmet pedig az érdeklődés középpontjába helyezi.

Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatója felidézte, hogy Tihany 1952-ben elsőként vált tájvédelmi körzetté, 1997 óta pedig a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része.

Az igazgató elmondta azt is, hogy az 1990-es évektől a nemzeti park szakemberei lelkes helyi lakosokkal összefogva hozták rendbe az Öreg-Levendulást. Tavaly 15 ezer tővel gyarapították a levendulaültetvényt. Tósoki Imre (Fidesz-KDNP), Tihany polgármestere elmondta: az ország elsőként telepített levendulása mára több ezer embert vonz, emellett kedvezően hat a helyi gazdaságra. Az 1930-as évekre visszanyúló levendulatermesztés a jövőben még nagyobb területet hódít meg, mivel egy helyi vállalkozó újabb ültetvényt telepít a tihanyi bekötőútnál és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park is bővíteni fogja területeit - fűzte hozzá. Kitért arra is, hogy csatlakozva a Múzeumok éjszakája programhoz szombaton szerzetesi idegenvezetés indul az apátsági látogatóközpontból és megnyitják az érdeklődők előtt a máskor nem látogatható 18. századi szerzetesi kriptát. Barokk orgonamuzsika csendül fel és apátsági ételeket és italokat lehet majd kóstolni. Vidám színfoltja a rendezvénynek az Öreg-Levendulásban tett szombati túra, melyet a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szakemberei vezetnek. Színpadra lép a Csopak Táncegyüttes, a Zabszalma Együttes és Szabó Balázs Bandája is, az estet utcabál zárja - foglalta össze a polgármester.

Vasárnap magyar népi hangszerekkel ismerkedhetnek az érdeklődők, nordic walking túrán vehetnek részt, valamint lesz kézműves-foglalkozás, és a látogatók megnézhetik a Portéka Színpad vásári komédiáját, a Levendula Házban pedig mesekuckó várja a gyermekeket.

Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Von der Leyen: a bizonytalanság korában az EU–Mercosur megállapodás erősíti Európát

Von der Leyen: a bizonytalanság korában az EU–Mercosur megállapodás erősíti Európát

Több mint negyedszázados tárgyalássorozat végére tett pontot az Európai Unió és a Mercosur, amikor aláírták azt a partnerségi megállapodást, amely a világ egyik legnagyobb, közel 700 millió embert felölelő gazdasági térségét hozhatja létre. Az egyezség egy olyan időszakban született meg, amikor a globális kereskedelmet egyre inkább vámháborúk, korlátozások és geopolitikai széttöredezés jellemzi, és éppen ezért politikai értelemben is világos állásfoglalás a nyitottság és az együttműködés mellett. A megállapodás többmilliárd eurónyi vám eltörlésével, a piacok megnyitásával és a jogi kiszámíthatóság erősítésével érdemi növekedési és beruházási lökést adhat mindkét kontinensnek, különösen az exportáló vállalatok és a kis- és középvállalkozások számára. Stratégiai szinten Európa ellátásbiztonságát is erősíti a kritikus nyersanyagokhoz való hozzáférés révén, miközben Latin-Amerikának technológiát, tőkét és magasabb hozzáadott értékű termelési lehetőségeket kínál. A jövő héten az Európai Parlamentben induló vita már nem csupán egy kereskedelmi egyezményről, hanem arról szól majd, hogy az EU és partnerei milyen szerepet kívánnak betölteni egy fragmentálódó világgazdaságban. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének vendégcikke a Portfolio-n.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×