eur:
395.28
usd:
366.7
bux:
65382.19
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Zenés színházi nyári tábor a Városmajorban

Zenés színházi nyári tábort szerveznek Pápai Erika színművész vezetésével júliusban a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

Az idén Óztól a Padlásig címmel kalandozhatnak a gyerekek az előadóművészetek világában. A Szabad Tér Színház - júliusban hetente, hétfőtől péntekig zajló - napközis táborába 8 és 14 év közötti gyerekek jelentkezhetnek.

Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a műsorban arról beszélt, hogy a Budapesti Nyári Fesztivál programjai között számos gyerekeknek szóló produkció szerepel. A vasárnap délelőtti gyerekszínházi előadások, a zenés reneszánsz délelőttök, a játékos bábszínház és az egyéb ingyenes programok mellett kézenfekvő volt az ötlet, hogy a fiatalokkal kicsit tudatosabban is foglalkozzanak.

Kiemelte: az idén másodszor megrendezett táborban a gyerekek olyan dolgokkal is találkozhatnak, amelyekkel máshol nem. A Városmajori Szabadtéri Színpadon a nyári szezon közegében ízelítőt kaphatnak a színház működéséből. A kurzus résztvevői találkozhatnak a művészekkel, láthatják hogyan készülnek az alkotók az esti előadásokra - hogyan építik be a díszletet, milyen a hangbeállás, a próba. A gyerekek közvetlenül tapasztalhatják meg, hogy milyen a színház varázslatos világa, betekinthetnek a kulisszák mögé, olyan neves művészek segítségével, mint Pápai Erika - tette hozzá.

Pápai Erika elmondta, elsősorban zenés, gyerekeknek szóló darabokat választanak, tavaly A muzsika hangja, az idén pedig az Óz, a csodák csodája és A padlás című darab az, amelyen keresztül a színészmesterséget tanítják.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×