Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Budapest 100 – idén a Nagykörutat ismerheti meg

Budapest 100 – idén a Nagykörutat ismerheti meg

A Budapest 100 urbanisztikai, építészeti, közösségépítő programjai a hétvégén a 120 éves Nagykörutat ünneplik. Ennek kapcsán retrospektív beszélgetések, háztörténeti kiállítások, kóstolók és koncertek várják az érdeklődőket – mondta az InfoRádiónak Libárdi Julianna, a Budapest 100 programkoordinátora.

„Idén a százéves tematikát átváltottuk egy lokalitásalapú tematikára, a Nagykörutat választottuk, amely idén ünnepi a 120. évfordulóját” - közölte a szervező.

A váltásnak több oka is volt – mondta. „Egyrészt a világháború miatt száz évvel ezelőtt nem épült annyi épület, hogy egy akkora anyaggal tudjunk dolgozni, mint az előző években. Ezért szerettünk volna témát váltani.”

„Ráadásul a program szempontjából is jó lehetőség, hogy új megközelítésből foglalkozhatunk a várossal és a lakóival. Hiszen az új témával, a Nagykörút adta lehetőségekkel most már egy városszerkezeti résszel tudunk foglalkozni, és ezt egyben tudjuk vizsgálni, így jelentősebb szakmai vonalat tudunk belevinni a programunkba” - indokolta Libárdi Julianna.

Budapest 100 – idén a Nagykörutat ismerheti meg

Elmondta, hogy a hétvégén többek között lesz egy retrospektív beszélgetés a New York palotában, ami a Nagykörút múltjával foglalkozik, közlekedés, kultúrtörténet, építészettörténeti megközelítésből. Lesz egy másik beszélgetés is, amiben volt főépítészek és az urbanisztikával foglalkozó szakértők beszélgetnek a Nagykörút városépítészeti szerepéről.

Budapest 100 – idén a Nagykörutat ismerheti meg

„Ezen kívül szociológiai szempontból is igyekszünk megvizsgálni azt, hogy kik használják a Nagykörutat, hogy kik lakják, kik bérlik, kik vezetnek ott üzleteket. Emellett pedig foglalkoznánk egy kicsi a Nagykörút jövőjével is. Azt vizsgáljuk, hogyan lehetne ideálisabb mind közlekedés szempontjából, mind a zöldítés szempontjából hogyan lehetne élhetőbb ez a területe a városnak. Lesz egy kültéri programunk is idén először a Rákóczi téren, ahol az önkénteseink tartanak majd urbanisztikai témájú workshopokat” - részletezte a Budapest 100 programkoordinátora.

„Idén egy nagyon alapos kutatásnak köszönhetően – amit novemberben kezdtek meg az önkénteseink – a hétvégén háztörténeti kiállítások és séták lesznek, valamint felolvasó estek, koncertek, illetve a Játékszín és a Víg színház pedig vezetett sétákat tart az épületeken belül, és több szállodában – a Nemzeti Szállóban, a Corinthiában és a Béke Szállóban – is lesznek hasonló épületbejárások” - folytatta a programok sorát Libárdi Julianna.Emellett háztörténeti kiállítások, kóstolók, koncertek, de nyomozós játék is jóga is várja az érdeklődőket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×