Infostart.hu
eur:
385.09
usd:
331.49
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Ma vet horgonyt a Titanic Filmfesztivál

Óceániai szerelmes történet, dél-koreai királydráma, kannibál-western és még negyven izgalmas műfajiságú, független, egzotikus film várja a nézőket a csütörtökön kezdődő Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon - mondta az InfoRádióban Horváth György igazgató.

„Idén a Titanic Nemzetközi Filmfesztivált egy ausztrál-vanuatui különleges alkotás nyitja, Tanna címmel, amely egy törzsi viszályról szól. A filmet megtörtént események alapján a konfliktus valós szereplői játsszák el, amely olyan, mint egy görög tragédia és egy Shakespeare-dráma egyszerre. Úgy tudom, nem lesz a mozikban később látható, de nemcsak nyitódarab lesz, többször is vetítjük majd” - mondta Horváth György, a Titanic Filmfesztivál igazgatója az InfoRádiónak.

Az igazgató elmondta, hogy a fesztivál zárófilmje az „A Bigger Splash” című amerikai film lesz, amely után rengetegen érdeklődnek, hiszen világhírű szereplők játszanak benne. Hozzátette: 42 filmet mutatnak be az idei fesztiválon, több szekcióban.

„Tavaly úgy döntöttünk, létrehozunk egy „Fesztiválkedvencek” nevű szekciót, amelyben olyan jól ismert alkotások kapnak helyet, amelyek már szerepeltek nagy fesztiválokon, díjakat is gyűjtöttek, így nem lenne fair őket elindítani a hivatalos versenyben, hiszen nálunk a versenyszekcióban hagyományosan első- és másodfilmes alkotók filmjei szerepelnek, a „Fesztiválkedvencek” szekció pedig olyan filmeket tartalmaz, amelyek már másutt bizonyítottak” - fogalmazott Horváth György.

Mint mondta, lesz még „Amerikai függetlenek” szekció, egy ázsiai szekció, illetve a Filmdokk szekcióban összevonták a zenés és hagyományos dokumentumfilmeket.

„Sötét témájú műfaji filmeket is láthatunk a Sötét oldal szekcióban. Itt olyan filmeket láthatunk, amelyek tematikájukban a noirhoz közelítenek, de hagyományos műfajuk miatt rajong értük a közönség” - jegyezte meg az igazgató.

Horváth György elmondta, hogy a zsűri összetétele is izgalmas, hiszen az elmúlt időszak két magyar kultfilmjének alkotóit, Ujj Mészáros Károly, a Liza, a rókatündér és Reisz Gábor, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című film rendezőjét is megnyerték ítésznek.

„Mellettük pedig a zsűri elnök hölgy Hrönn Marinósdóttir, a Reykjavíki Nemzetközi Filmfesztivál (RIFF) alapítója és fesztiváligazgatója. Ők hárman fogják eldönteni a Hullámtörők-díjat. Mindenkit bátorítanék, hogy helyszíneinken - a Puskinban, a Toldiban , az Urániában és idén először a Sugárban – keressék a filmeket, mert nemcsak azok izgalmasak, amelyekre felhívjuk a figyelmet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Új fázisba lép a szlovákok atomerőmű-projektje

Új fázisba lép a szlovákok atomerőmű-projektje

Robert Fico úgy fogalmazott: Szlovákia egyedülálló helyzetbe kerülhetne, mivel a világ azon kevés országai közé tartozna, amelyeknek egyszerre van tapasztalata orosz és nyugati gyártmányú atomreaktorok üzemeltetésében.

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×