eur:
389.31
usd:
362.02
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

Így ünnepelnek a Saul fia alkotói

Hatalmas örömmel fogadták a Saul fia alkotói a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díját. Ezt Sipos Gábor, a film egyik producere mondta a magyar idő szerint hétfőn hajnalban véget ért Los Angeles-i díjátadó gálát követően az MTI-nek.

"Elmondhatatlan érzés volt, továbbra sem találjuk a szavakat. Az elmúlt egy év minden érzelme benne volt abban a pillanatban, amikor kinyílt a boríték" - idézte fel a producer.

Az Oscar-szobrot a holokausztdráma rendezője, Nemes Jeles László vette át a hollywoodi Dolby Színház színpadán. A rendező a több mint háromezer fős közönség előtt köszönetet mondott alkotótársainak, köztük a főszereplő Röhrig Gézának, valamint Magyarországnak, amiért támogatta a filmet. "Az emberiség legsötétebb óráiban is talán van bennünk egy belső hang, amely lehetővé teszi, hogy emberek maradjunk. Erről a reményről szól ez a film" - hangsúlyozta.

A Saul fia, amelyet hollywoodi szakírók a legfontosabb holokausztfilmek közé soroltak, több tucatnyi díjat, köztük a Golden Globe-ot is elnyerte az idei díjszezonban. Sipos Gábor a rendező köszönőbeszédéről szólva elmondta, hogy Nemes Jeles László röviddel a díjátadók előtt szokta végiggondolni, hogy mit fog mondani.

"Ebben a pillanatban mindent jelent ez a díj, a mai nap az ünneplésé" - fűzte hozzá a producer.

Az idei Oscar-gála egyúttal magyar filmtörténeti eseménnyé vált: Szabó István Mephisto című alkotásának 1982-es győzelme óta először nyerte el az Oscar-díjat magyar játékfilm. A Laokoon Filmgroup gyártásában készült film vezető producere Sipos Gábor mellett Rajna Gábor volt.

Címlapról ajánljuk
PSG–Borussia Dortmund 0-0

BL élőben
PSG–Borussia Dortmund 0-0

A Paris Saint-Germain egygólos hátrányból kezdve próbálja meg kiejteni a Borussia Dortmundot a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében. Pályaválasztóként 2015 októbere óta a PSG csak a Bayern München ellen maradt a BL-ben szerzett gól nélkül.

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×