Infostart.hu
eur:
362.93
usd:
317.92
bux:
144463.92
2026. július 22. szerda Magdolna

Szinte gyertyafényben szól a zene a Muzsikás karácsonyi koncertjén

Vasárnap az óbudai Fő téren veszi kezdetét a Muzsikás együttes hagyományos adventi koncertsorozata, amelyet idén is a december 19-én a Fővárosi Művelődési Házban és a december 28-án a Művészetek Palotájában rendezett karácsonyi koncert zár le.

"El szoktuk felejteni, hogy karácsonykor a Megváltó Jézus születésnapját ünnepeljük. A rá való készülést én mindig lelki készülésnek érzem, nem pedig vásárlási kényszernek. Jó lenne, ha legalább egy rövid időre megpihennénk az év végi hajszában és belegondolnánk abba, kik vagyunk, honnan jöttünk, mik a kultúránk, melyek azok az ünnepek, amelyek számunkra nagyon fontosak" - mondta a Muzsikás együttes vezetője.

Hamar Dániel hozzátette: "Európának ezen a részén a karácsony az egyik legnagyobb ünnep. Szokták mondani, hogy itt az ateista is keresztény, tehát ez egy keresztény ünnep, az erre való készülődésnek nagy hagyományai vannak. Faluhelyen énekek, ünnepségek kötődtek ehhez, ebből adunk egy kis ízelítőt, de nemcsak adventi énekek szólalnak meg ilyenkor, hanem minden olyan zene, ami segít, hogy egy kicsit magunkba forduljunk."

"A két koncert nagyon más hangulatú lesz, a Fővárosi Művelődési Ház egy nagyon bensőséges hely, ott erősítés nélkül játszunk, szinte gyertyafényben szól a zene, ez mindig megelőzi a karácsonyt. A másik a karácsonyi és az újévi ünnepkörben van, amikor már faluhelyen túl voltak a nagy eseményeken, a családlátogatáson, ez volt a mulatság, az öröm ideje, kezdődik az új élet, új év. A nagy ünnepre való készülődés, ahol visszafogottnak kellett lenni, már nem érvényes, lehet táncolni. Az egyik legszínesebb, néprajzilag legérdekesebb része az évnek erre az ünnepkörhöz kötődik, ezért mi is ezt próbáljuk egy kicsit megmutatni, azzal, hogy milyen sok öröm, vidámság és életigenlés van a zenében. Ezért ezek a Müpa-beli koncertek mindig nagyszabásúak, felszabadultak, vidámak. Nemcsak a Szent Efrém Férfikar lesz ott, hanem a Közgáz Corvinus Néptáncegyüttes táncosai is, Farkas Zoltán és Tóth Ildikó külön erre az alkalomra készítettek koreográfiát. Ott lesz természetesen Petrás Mária, aki a moldvai csángó magyarság csodálatos énekeiből fog énekelni" - ígérte a Muzsikás együttes vezetője.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminisztert is is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.

Karácsony Gergely: kész az M3-as metró hosszabbítási terve

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Lakások ezrei szabadulhatnának fel Magyarországon, de a tárca nem enged a szigorból

Lakások ezrei szabadulhatnának fel Magyarországon, de a tárca nem enged a szigorból

Bár a mélyülő lakhatási válság enyhítésére jelentős tartalékot kínálnának a kihasználatlan alagsori és pinceszinti helyiségek, a szigorú szabályozás gátat szab a hasznosításuknak. A modern épületgépészet mára képes orvosolni a korábbi műszaki és egészségügyi akadályokat, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium azonban egyértelművé tette, hogy nem tervezi az előírások lazítását - írta meg a Pénzcentrum. A lakhatás a Portfolio Property Investment Forum konferencián is elő fog kerülni, érdemes velünk tartani!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×