Infostart.hu
eur:
363.83
usd:
318.83
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna

Átadták az Esterházy Művészeti Díjat

Makai Mira Dalma, Kaszás Tamás és Tibor Zsolt fiatal képzőművészek érdemelték ki az idén az Esterházy Művészeti Díjat, amelyet csütörtök este adtak át Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban, ahol péntektől kiállítás is látható a pályázat második fordulójába beválasztott huszonegy művész munkáiból Magyar kortárs festészet címmel.

A 2009 tavaszán alapított és kétévente kiosztott, 5 ezer euróval (1,5 millió forint) járó díjat Ottrubay István, az Esterházy Magánalapítvány vezérigazgatója és Othmar Michl, az UNIQA Biztosító vezérigazgatója nyújtotta át a győzteseknek.

A független szakemberekből álló bíráló bizottság a beérkezett 297 pályázóból két fordulóban választotta ki a győzteseket és a kiállító művészeket. A zsűri tagjai voltak Sandro Droschl, Niklai Judit, Fenyvesi Áron, Rieder Gábor, Manfred Wiplinger és Vitus Weh, valamint a díj alapítója, Ottrubay István és a díj főszponzora, az UNIQA részéről Othmar Michl vezérigazgató.

Az MTI-hez elküldött közlemény szerint Vitus Weh zsűritag, az 1990-ben Budapesten született Makai Mira Dalmát méltatva elmondta: színes mázú kerámiái "úgy ragyognak a megvilágított vitrinekben, mint pompás korallok a víz alatt, valóságuk azonban mégsem kézzelfogható". Azt, hogy tárgyai esetében festészetről van szó a háromdimenziós térben, azt a mögéjük támasztott vászon jelzi, amely a kerámiákhoz hasonlóan színesek és mozgalmasak, "mindenekelőtt azonban megfoghatatlanul elevenen megfestett absztrakt térábrázolás" - mondta.

Kaszás Tamást, aki 1976-ban Dunaújvárosban született, Manfred Wiplinger zsűritag méltatta. Manfred Wiplinger elmondta: Kaszás munkáiban az orosz konstruktivizmus, a bauhaus vagy a De Stijl modernizmusával foglalkozik. Ezeknek az építészeti irányzatoknak az volt a célja, hogy esztétikai szemléletváltás segítségével megváltoztassák a társadalmat. Kaszás Animal Farm című projektjében ezt az átfogó gondolatot az állatvilágra viszi át - hívta fel a figyelmet.

Manfred Wiplinger az 1973-ban Budapesten született Tibor Zsolt munkáit méltatva elmondta: rajzai és festményei tele vannak az őt körülvevő tárgyakra, személyekre és helyekre vonatkozó utalásokkal. "Tibor ironikus játék keretében szövi a hétköznapi felszínes látásmódok, valamint a képi és mentális szokások leképeződésének narratív hálózatát" - hangsúlyozta a bírálóbizottság tagja.

Címlapról ajánljuk
Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Elkezdődik a Gubacsi vasúti híd 31 milliárd forintos fejlesztése, amely a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv egyik fontos beruházása.

Újabb energiaválság szabadulhat a világra

A Hormuzi-szorosban a háború idején bevezetett iráni és amerikai blokádok után itt a harmadik: a Teheránnal szövetséges jemeni húszik közölték, hogy megtámadnak bármely tankert, amely szaúdi olajat szállít, azaz bejelentették a saját blokádjukat. Ennek nyomán több olajszállító hajó fordult vissza.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×