Infostart.hu
eur:
364.44
usd:
319.98
bux:
144210.14
2026. július 23. csütörtök Lenke

Mácsai: nyolcvan éve játszunk színházat egy erre alkalmatlan épületben

Megújult az Örkény Színház bejárata. Az igazgató bízik abban, hogy a színház fogadótere és színpada is megújulhat. A színház az előző évadban száz százalék feletti nézettséget ért el, de nem feltétlenül cél a telt ház, mert az azt jelenti, hogy az adott színház már nem vállal művészi kockázatokat - fogalmazott az InfoRádió Aréna című műsorában Mácsai Pál.

"A nézőtérhez nyúlni nagyon-nagyon drága nálunk, ugyanis nemcsak az a baj, hogy a székek kényelmetlenek, hanem szűk a széksorok közötti távolság, tehát ez egy igen bonyolult építészeti dolog, alig várom, hogy hozzálássunk. Valóban az van, hogy kint, a fogadórész nagyon szép, egybenyílt a közönségszervezéssel, pult van. A régi uszodai pénztárablakra hasonlító kis ólablak, ahol hétrét kellett a nézőnek görnyednie, és azt kellett mondania: szabad-e esdenem egy jegyért. Ez már a múlt, ma már egy nyitott és barátságos pultnál áll a jegyeladó, egyenrangúan a nézővel, és ő tesz szívességet a nézőnek. Ezt pedig építészetileg valahogy ki kell fejezni, ezért sok az üveg, hogy átlátható legyen. Egyáltalán az az elzárkózósdi, ahogy a 70-es években átépítették a színházat, ki lett dobva. Sok az üveg, világosak a terek, látjuk egymást, bizalommal vagyunk afelé, aki jön, remélem, hogy ez mindenkinek jobb közérzetet ad. Nekünk biztosan" - hangsúlyozta az Örkény Színház igazgatója.

Mácsai Pál hozzátette: "minden évben a következő segítségeket kérjük. Mi magunk is beszálltunk ebbe, háromötödöt a főváros fizetett, kétötödöt hozzátettünk a saját spórolt pénzünkből, mert tudtuk, hogy különben nem lesz meg."

"A bajok gyökere, hogy ez az épület mozinak épült, nem pedig színháznak. Azt mindenki beláthatja, hogy egy mozivászon sík felület, mögötte nem is volt semmi. Amikor kiderült, hogy mégsem mozi elsz, hanem színház - nem is működött soha moziként -, akkor a vászon helyére tervetett fal mögötti lakás vagy szertár falait kivették, az lett a színpad - máig így van. Ennek rengeteg rossz következménye van, nincs például épített útvonal a díszletszállításra. Nyolcvan éve játszunk színházat egy épületben, ami erre valójában alkalmatlan" - jelezte az Örkény Színház igazgatója.

Száz százalék feletti nézettséget ért el az előző évadban az Örkény Színház, a teátrum igazgatója mégis úgy véli: nem feltétlenül cél a telt ház, mert az azt jelenti, hogy az adott színház már nem vállal művészi kockázatokat.

"Háromszáznyolcvanhat eladható jegy van esténként nálunk, ez azt jelenti, hogy átlagban többen ülnek bent, mint ahány hely. Tíz pótszéket tudunk még betenni, magyarul tele voltunk tavaly. Ez egy általam mindig irigyelt, bár soha célként ki nem tűzött szám volt. Tizenöt évvel ezelőtt 78 százalékos nézettséggel kezdtük, és szép lassan évenként másfél-két százalékot nőtt. A szilárd fizető nézői szám - ebben nincs se kedvezmény, se engedmény, se "gyere, ülj be!", hanem igazi eladott jegyek -, most volt először száz felett. Az előadásszámunk is most volt a legmagasabb. Ádám Ottó, nagyon tisztelt és jelentékeny tanárom mondta: "a színház tele van". Ez azt jelenti, hogy számára az a színház, ami tele van. Én huszonévesen a rendező szakon vitatkoztam vele, próbáltam hevesen érvelni. Szerintem nekem volt igazam, amikor azt mondtam: színház az, amit néznek. Ha az a cél, hogy tele legyen, az szükségszerűen, elkerülhetetlenül azt hozza, hogy a műsor elkezd hígulni, mert arra fog figyelni a rendező és az igazgató. Tele az tud lenni, ami szórakoztató így vagy úgy, akkor rizikós vállalásokat nem mer tenni, hanem a tutira utazik" - fogalmazott Mácsai Pál.

Hanganyag: Kocsonya Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni
kormányzati tájékoztató percről percre

Magyar Péter friss bejelentései: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Szeptembertől jön a vényköteles gyógyszerek áfamentessége, dolgoznak a tűzifa áfamentességén, és az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is – mondta Magyar Péter. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tárgyalnak a politikusok és velük egy háztartásban élők vagyonosodási vizsgálatáról 20 évre visszamenőleg. Négy Eximbankhoz kötődő ügyben, 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tettek feljelentést, köztük a volt Szofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében. Volt politikusból most nem lesz államfő, ez is kiderült.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Magyar Péter bejelentette: radikális fizetéscsökkentés jön az állami cégeknél

Magyar Péter bejelentette: radikális fizetéscsökkentés jön az állami cégeknél

Több fontos intézkedéseket jelentett be a Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón: a kabinet bérplafont vezet be az állami cégek vezetőinél, áfamentessé teszi a vényköteles gyógyszereket, kiterjeszti a vagyonosodási vizsgálatokat, átalakítja az Állami Számvevőszéket, valamint több költségvetési visszaélési ügyben tett feljelentést. Magyar Péter szerint az intézkedések célja az állami kiadások csökkentése, az elszámoltatás felgyorsítása és a közpénzek felhasználásának átláthatóbbá tétele. A kormányfő kérdésekre válaszolva az államfő-jelölés, a költségvetés helyzetéről és a Balásy-cégek átvételéről is beszélt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×