Infostart.hu
eur:
377.39
usd:
323.56
bux:
0
2026. április 9. csütörtök Erhard

Véletlenül előkerült egy 15 millió eurót érő Picasso-festmény

Egy 15 millió eurót érő, "elveszett" Picasso-képet foglaltak le a hatóságok Olaszországban.

A Violin et bouteille de Bass című festményt egy nyugdíjas képkeretező birtokolta 36 éven át, állítólag anélkül, hogy tudta volna, kinek az alkotása.

Az 1912-ben, a mester kubista korszakában keletkezett festményt pénteken Rómában mutatták be az olasz hatóságok, együtt egy nyolcmillió euró értékűre becsült ritka római kori szoborral együtt, amelyet - akárcsak a festményt - illegálisan külföldre akartak eladni.

A csendőrség szerint 15 millió eurót (4,5 milliárd forint) érő Picasso-festményt 1,4 millió euróért akarta áruba bocsátani a római nyugdíjas, aki azt állítja, hogy 1978-ban ajándékba kapta "egy idősebb úrtól", hálából azért, mert ingyen megjavította elhunyt felesége fotójának keretét.

A képkeretező saját elmondása szerint nem sejtette, hogy milyen nagy kincs került a birtokába, és csak a közelmúltban, egy katalógust nézegetve tűnt fel neki a hasonlóság más Picasso-művekkel.

Mivel nem volt tisztában a kép értékével, a kisiparos nem fordított gondot annak állapotára, ezért a festményt mostani bemutatása előtt restaurálni kellett - közölték a hatóságok.

A hatóságok gyanúját az keltette fel, hogy a férfi túlságosan alacsony árat nevezett meg, amikor engedélyt kért a festmény külföldre történő eladásához. A vizsgálatok nyomán kiderült, hogy a nagy spanyol festő egy katalógusban is szereplő művéről van szó.

A hatóságok tovább vizsgálják a kép eredetét, mert nem tartják kizártnak, hogy az bűncselekményből származik.

A Picasso-festménnyel együtt a hatóságok bemutattak egy kivételesen jó állapotban fennmaradt és ritka formájú 3. századi márványszobrot is, egy bikával küzdő férfit, amely illegális tarquiniai ásatásból származik.

A nyolcmillió euró (2,4 milliárd forint) értékűre becsült szobrot egy furgonban, útban Svájcban foglalták le a csendőrök. A furgont kísérő két autó utasai elmenekültek, amikor a hatóságok lecsaptak az illegális szállítmányra.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Az amerikai elnök az elmúlt napokban egyszerre próbált retorikai nyomást helyezni az iráni rezsimre és közben megnyugtatni az amerikai piacokat. Az európai vezetőknek ugyanakkor még nem sikerült kiismerniük a Trump-féle amerikai adminisztrációt – erről beszélt az InfoRádióban Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Törékeny az iráni tűzszünet - Romlik a hangulat a tőzsdéken

Törékeny az iráni tűzszünet - Romlik a hangulat a tőzsdéken

A piacok mérsékelt hangulatromlással reagáltak arra, hogy a washingtoni és teheráni jelzések nyomán bejelentett kéthetes tűzszünet nem tűnik stabilnak. Szerdán még nagyot raliztak a részvénypiacok az amerikai-iráni megállapodás hírére, csütörtök reggel a határidős indexek már mérsékelt esést jeleznek előre, a befektetők egyre inkább a törékeny geopolitikai helyzetre fókuszálnak. A bizonytalanság középpontjában Libanon áll, Irán a tűzszünet megsértésével vádolja az Egyesült Államokat és Izraelt az izraeli támadások folytatása miatt. A feszültséget tovább növeli, hogy Donald Trump világossá tette, az amerikai katonai jelenlét fennmarad a térségben egy végleges megállapodásig, és ismét nyomást gyakorolt Irán nukleáris programjára, valamint a Hormuzi-szoros megnyitására. A befektetői hangulat a tegnapi eufóriából óvatosságra váltott, a részvénypiacok Ázsiában mérsékelten esnek, az olajárak kis mértékben emelkednek, miután Teherán a Hormuzi-szoros lezárásával reagált az eseményekre.  Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×