Infostart.hu
eur:
363.82
usd:
324.03
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz

Õszre tolódik a Magyar Filmdíjak átadója

Az első Magyar Filmdíjak ünnepélyes átadására a Filmakadémiával történt egyeztetések szerint várhatóan 2015. őszén kerül sor - közölte csütörtökön az MTI megkeresésére a Magyar Nemzeti Filmalap.

Az eredeti tervek szerint februárban zajlott volna a tavaly ősszel megrendezett Magyar Filmhét díjkiosztó ünnepsége, amely végül őszre tolódik. A februári időpontot a szervezők azzal indokolták, hogy legyen lehetősége a díjakért folytatott versenyre minden olyan filmnek, amelyet még 2014. december 31-ig bemutatnak a mozikban vagy a televíziók műsorán, de a Magyar Filmhéten még forgalmazási vagy egyéb okból nem tudott részt venni.

Az október 13. és 19. között megrendezett Magyar Filmhéten az elmúlt három év nagyjáték-, tévéjáték-, kisjáték-, dokumentum-, animációs és ismeretterjesztő filmjeivel ismerkedhetett meg a szakma és a nagyközönség.

"A Filmakadémia Egyesület bírósági bejegyzése decemberben történt meg, az első taggyűlés januárban volt, a végleges struktúra kialakítása folyamatban van. A Filmakadémia és a Filmalap együttműködik az esemény megszervezésében, amint megvan a rendezvény időpontja, a részletekről a Filmakadémia ad tájékoztatást" - válaszolta az MTI kérdéseire a filmalap.

A Magyar Filmdíjakról a Magyar Filmakadémia tagjai döntenek, az eredeti tervek szerint 17 díjat osztottak volna ki februárban, köztük 6 műfaji és 11 alkotói elismerést.

Címlapról ajánljuk
Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Az önkormányzatok a decentralizációra vonatkozó igényét, a régiós és testvértelepülési szintű összefogás szükségességét, az uniós pályázati pénzek megszerzésének fontosságát, a szolidaritási elv megfelelő alkalmazását is kiemelte Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Magyar Péter videón üzent, máris találkozott Robert Ficóval is Brüsszelben

A Visegrádi Négyek kormányfői külön találkozót tartottak Brüsszelben az EU-csúcs előtt szerdán késő este. Csütörtökön a „Kohézió barátai” csoport, majd az Európai Néppárt vezetői következnek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Zelenszkij elnök többször is arról beszélt tegnap, hogy Ukrajna tűzszünetet szeretne, Oroszország azonban egyelőre fittyet hány Kijev és a Nyugat felvetésére. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×