Infostart.hu
eur:
363.74
usd:
324.57
bux:
143608.61
2026. október 14. szerda Helén

Rekordáron kelt el Berény Róbert kalandos úton hazakerült festménye

Hetvenmillió forintért kelt el Berény Róbert mintegy kilenc évtized után, kalandos körülmények között hazakerült, Alvó nő fekete vázával című fő műve a Virág Judit Galéria aukcióján, amelyen csaknem 220 tételt kínáltak az érdeklődőknek a Budapest Kongresszusi Központban. Ennyi pénzt még nem fizettek Berény-képért.

Az Alvó nő fekete vázával című kép licitje 34 millió forintról indult, végül 70 millió forintnál ütötték le. A korábbi rekordot a Nő pohárral című, 1905-ban készült Berény-festmény tartotta, amely 62 millió forintért cserélt gazdát a Kieselbach Galéria őszi árverésén.

Barki Gergely művészettörténész 2009 karácsonyán a Stuart Little, kisegér című amerikai filmben fedezte fel Berény Róbert elveszettnek hitt festményét. Később kiderült, hogy a Berény-kép egy szappanoperában is "szerepelt", mielőtt a szakembernek sikerült beazonosítania és ötévnyi munkával hazahoznia.

Az 1927-1928 fordulóján készült alkotás a festő második feleségét, Breuer Etát ábrázolja.

Élénk licitharc mellett talált gazdára Egry József Viharos öböl című, az 1930-as évek második felében született olajfestménye, amely kikiáltási árának csaknem a négyszereséért, 61 millió forintért kel el.

Vaszary János Koncert Viareggióban című képe, amelyre 15 millió forinttól lehetett licitálni, 40 millió forintért cserélt gazdát.

Scheiber Hugónak az 1920-as években festett Önarckép színes háttér előtt című munkáját kikiáltási árának több mint a duplájáért, 14,5 millió forintért vásárolta meg új tulajdonosa. A kép licitje 6,5 millió forinttól indult.

Nagy volt az érdeklődés Aba-Novák Vilmos Trecento város című festménye iránt. Az 1930 körül festett olajkép kikiáltási ára 20 millió forint volt, majd becsértékének alsó határánál 32 millió forintnál ütötték le.

Nemes-Lampérth József 1911-re datált Nagybányai boglyák verőfényben című korai tájképére 20 millió forinttól indult a licit, végül 28 millió forintért vásárolta meg új tulajdonosa.

Kádár Béla Kalapos önarcképét 15 millió forint kikiáltási árról kínálták az érdeklődőknek. Az 1921-re datált, védett pannó 24 millió forintért kelt el.

Több képet becsértékének felső határa felett ütöttek le, köztük például Thorma János Csók című képe 1,8 millió forintért, Gusztáv Miklós Derű című bronzszobra 10 millió forintért, míg Fried Pál Kokottok című festménye 1,8 millió forintért kelt el.

Címlapról ajánljuk
Németh Ferenc az uniós bővítési tervről: a 15 év „próbaidő” erős üzenet a tagországoknak is

Németh Ferenc az uniós bővítési tervről: a 15 év „próbaidő” erős üzenet a tagországoknak is

Az Európai Bizottság külön eljárást javasol az új uniós csatlakozók esetében. Lényegében egy 15 éves próbaidőszakot vezetnének be, és akár a szavazati jogától is megfoszthatnák az új tagállamot, ha az uniós értékekkel szemben lépne fel. Az eljárást nem titkolt módon a nyugat-balkáni országok tervezett csatlakozása miatt vezetnék be. Az új módszerről Németh Ferencet, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatóját kérdezte az InfoRádió.

Nincs megállás a parlamentben, megint összeülnek a képviselők

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2025-ös beszámolójáról, valamint a két közmédia céggel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatokról tárgyal az Országgyűlés szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×