Infostart.hu
eur:
363.9
usd:
325.19
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Sokoldalúbb magyar részvételt tervez a velencei biennálékon az új nemzeti biztos

A képzőművészet és az építészet mellett a többi művészeti ágra is koncentráló magyar jelenlétet tervez a velencei biennálékon a magyar részvétel november 1-jén hivatalba lépett új nemzeti biztosa.

Balatoni Monika az MTI-nek elmondta: a velencei biennále magyar részvételeinek pénzügytechnikai lebonyolítása továbbra is a Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft.-n (MANK) keresztül történik.

Az 56. Velencei Képzőművészeti Biennále 2015. május 9-én kezdődik. A lebonyolításban különösebb változás nem várható: a korábbi évekhez hasonlóan a magyar pavilon kiállítására ezúttal is pályázatot írnak ki, amelynek szövegezése és a szakmai zsűri összeállítása már folyik; a tervek szerint ezen a héten a kiírás meg is jelenik a MANK honlapján - közölte.

Balatoni Monika emlékeztetett arra, hogy a velencei biennále jelentősen megváltozott az elmúlt évtizedekben: mára a képzőművészeti és építészeti biennálék, valamint az évente megrendezett filmfesztivál mellett egyre fontosabbak a táncművészeti, színházi és zenei programsorozatok is, valamint a legújabb, a gyermekbiennále.

Talán elsősorban azért, mert a nemzeti biztosi posztot hagyományosan a Műcsarnok, tehát egy kortárs képzőművészeti intézmény vezetője töltötte be, a magyar részvétel eddig általában a vizuális művészetekre koncentrált - vélekedett.

Balatoni Monika hozzáfűzte azonban, hogy szerepvállalásával szeretne egy olyasféle nyitást véghez vinni, amely - természetesen nem a képzőművészet vagy az építészet hátrányára - a velencei biennále többi lehetőségeit és a magyar pavilon jó adottságait kihasználva próbálja Magyarország velencei jelenlétét kiszélesíteni.

"A biennále komoly imázsépítési lehetőség mind a résztvevő művészek, mind az országok számára, jó lenne ezeket a lehetőségeket bővíteni a képzőművészeten és az építészeten túl is; ráadásul jó ideje megfigyelhető tendencia, hogy a hagyományos művészeti ágak között egyre inkább elmosódnak a határok" - jegyezte meg.

Az új nemzeti biztos elmondása szerint elődje, Gulyás Gábor újítása volt, hogy a biennálék idején Magyarország Velencében kísérő-kiállításokkal is megjelent; ilyet 2015-ben is terveznek - mondta el, hozzátéve: együttműködésre számít Gulyás Gáborral, hiszen az utóbbi években ő dolgozott a biennálék előkészületein.

Balatoni Monika közölte: a magyar részvétel költségkerete évek óta 60 millió forint, ebből kell finanszírozni többek között a műtárgyak szállítását, biztosítását és a pavilon fenntartását is. "A biennále rendkívül magas presztízsű esemény, tavaly júniustól novemberig több mint 480 ezer látogatója volt a magyar pavilonnak. Ezért remélem, a jövőben ezt az összeget növelni lehet majd és így a programok bővítésére is lesznek források" - mondta.

A nemzeti biztos szerint a magyar pavilon igen jó helyen fekszik a Giardini parkban, de meglehetősen régen volt felújítva, ezért a tervek között szerepel az épület rekonstrukciója. Ehhez az eddigi becslések szerint 150-200 millió forintra lenne szükség. A következő években akár költségvetési, akár támogatói oldalról jó lenne erre megtalálni a forrásokat - fejezte ki reményét.

Címlapról ajánljuk
Két tankert támadtak meg a Hormuzi-szorosban – Tálas Péter szerint Irán stratégiája három elemből áll

Két tankert támadtak meg a Hormuzi-szorosban – Tálas Péter szerint Irán stratégiája három elemből áll

Két tankerhajót támadtak meg a közelmúltban a Hormuzi-szorosban, ahol több száz tengerjáró vesztegel jelenleg. Egy nap alatt csupán 5 tanker tudott átkelni a szoroson. Irán október 12-én bejelentette, hogy továbbra is vizsgálják az amerikai megállapodás részleteit. Tálas Péter a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai és Védelmi Kutatóintézetének vezetője nyilatkozott a témában az InfoRádióban.

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Vitézy Dávid elmondta, radikális változások jönnek a magyar közlekedésben

Vitézy Dávid elmondta, radikális változások jönnek a magyar közlekedésben

A kormány radikális irányváltást hajt végre a közlekedés terén, így az új autópályák építése helyett a meglévő, kritikus állapotú úthálózat és a hidak felújítására fókuszál - mondta el Vitézy Dávid beruházási és közlekedési miniszter a IX. Magyar Közlekedési Konferencia nyitóelőadásában. Az állam 2027 tavaszán visszaveszi a gyorsforgalmi utak üzemeltetését a koncessziós partnerektől, miközben minden eddiginél szigorúbb KRESZ-módosítások és soha nem látott mértékű, több ezer milliárd forintos vasútfejlesztési program indul.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×