Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.49
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Székelyudvarra került a kulturális filmek fesztiváljának fődíja

Székelyudvarhelyi alkotók kapták a I. Kulturális Filmek Fesztiválja fődíját - közölte a rendezvény vezető koordinátora szombaton az MTI-vel.

Bolyáki Attila elmondta, hogy a Szatmárcsekén rendezett fesztiválon a legjobb filmért járó 800 ezer forintos díjat A szerencse kovácsa című versenyfilmnek ítélte oda a zsűri, amelynek elnöke Kerényi Imre rendező volt.

A romániai Székelyudvarhelyről nevezett film készítői Magyar Tekla és Simó Csaba.

A zsűriben közreműködő Bolyáki Attila tájékoztatása szerint - a zsűri másik tagja Balogh Ákos Gergely, a mandiner.hu főszerkesztője volt - a legjobb operatőr díjat és a vele járó 200 ezer forintot Szabdos Tamás kapta, A csatári hegyek alatt című filmjéért.

A közönségdíjat, amellyel szintén 200 ezer forint járt, a tudositok.hu video portálon legtöbb lájkot és megosztást kapott Õrzők védője című film alkotója, a Csíkszeredából nevezett Hompoth Lóránd vihette haza.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat 100 ezer forintos különdíját Rózsa Tamás és Ujvárosi Márk kapta, akik Az én Jászdózsám című filmet készítették.

A házigazda Szatmárcseke különdíját pedig Gál Katalinnak ítélték oda A Világörökség és a füstölt szalonna című filmjéért.

Az alkotóknak, a Media Networking Kft. által kiírt versenyre a falvak kulturális életéről, a táji értékekről és a kulturális hagyományok megőrzéséről kellett filmet készíteniük Magyarországon, illetve Kárpát-medence magyarok lakta területein az idén. A versenyben ismeretterjesztő műfajú filmek vehettek részt, s az alkotóknak figyelembe kellett venniük, hogy a felhasználók internetes közösségi és video megosztó oldalak lesznek.

A fesztiválra jelentkező 41 alkotásból 29 került a középdöntőbe, majd 10 a döntőbe.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×