Az amerikai filmakadémia díjkiosztó gáláját szervező két producer, Neil Meron és Craig Zadan szerint a régi gyakorlat, hogy a szobrokat csinos modellek viszi fel a színpadra, már kiment a divatból, ráadásul szexista is. "Csak azért vannak ott, hogy legeltessék rajtuk a szemüket a nézők. Akkor miért ne adnánk ezt a feladatot olyanoknak, akiket valóban érdekel a film, így a jövő filmesei lehetnek a trófea hordozói" - vetette fel Meron.
Producer társával együtt pályázatot hirdettek filmiskolások számára, amelyben arra a kérdésre kellett válaszolni, mivel akarnak hozzájárulni a filmezés jövőjéhez. Több mint 1100 diák küldte el esszéjét és videóját, a legjobbak közül hat vasárnap ott lehet az Oscar-gálán.
A kiválasztottak, akik számára az első Oscar-próbát szerdára szervezték, mind arról beszéltek, hogy sorsfordítónak érzik a lehetőséget. Mint mondták: Hollywood álmaik álma volt, és most egy kicsit közelebb kerülhettek az álom beteljesüléshez.
A hat diák az alkalomhoz illő méretre szabott szmokingot, illetve ruhát is kap a nagy estére.
Meron reméli, hogy hagyományt teremtenek a kezdeményezéssel.
Újabb, hivatalos tájékoztatás Robert Fico állapotáról