eur:
388.7
usd:
361.65
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely

Borkultusz az egri főiskolán

Lezárult a Borkultusz-projekt Egerben. A fejlesztéseknek köszönhetően a főiskola erős Borkultúra Centrummá válhatott - nyilatkozta az InfoRádiónak Kis-Tóth Lajos, az Eszterházy Károly Főiskola rektorhelyettese.

Idén az "Eger szőlő és borkultúrájáért emlékérmet" az Eszterházy Károly Főiskola kapta, az intézmény képviseletében a díjat Hauser Zoltán rektor vette át. A magyar felsőoktatás képzési szerkezetében megjelenő Bologna-rendszernek minden képzési formájában jelen van a bor az egri főiskolán - nyilatkozta Kis-Tóth Lajos, az Eszterházy Károly Főiskola rektorhelyettese az InfoRádiónak.

A felsőfokú szakképzés keretében bortechnológus-képzés folyik, ennek tananyagát Egerben dolgozták ki. Az alapképzésben szintén megjelenik a bor, itt a kémia szak mellett épültek fel azok a képzési formák, leginkább a bor-laboratóriummal kapcsolatos szakmai ismeretek jelennek meg az alapképzésben. A csúcsot a mesterképzés jelenti, itt is sikerült egy Magyarországon egyedülálló képzési formát kialakítani, amelyik elsősorban a fogyasztó és a bor kapcsolatával foglalkozik, valamint a tradicionális borkultúra-tematika minden ismeretanyagát magában foglalja. Ez a borkultúra szakirány, amely a kulturális örökség szakhoz tartozik. Az egri főiskola Magyarországon egyedülállónak mondható abból a szempontból, hogy a régióban dolgozó tudós borászok kötődnek az intézményhez. A rektorhelyettes néhány nevet emelt ki: Gál Lajos, Lőrincz György, Pók Tamás.

Ezzel a főiskola erős Borkultúra Centrummá válhatott - mondta Kis-Tóth Lajos.

Borkultusz-projekt Egerben

Megtartották a "Borkultusz - borászathoz kapcsolódó képzésfejlesztési programok megvalósítása az Eszterházy Károly Főiskolán" című projektet lezáró rendezvényt. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg - olvasható a főiskola honlapján.

Verók Attila projektmenedzser ismertette a 27 hónap alatt megvalósított projekt legfontosabb elemeit: 34 magyar és 3 angol nyelvű elektronikus tananyag elkészítése az FSZ, a BA és az MA szintű borászati képzésekhez, oktatók képzése, borászati laboratórium létrehozása). Hangsúlyozta, hogy olyan új szemlélet bevezetését kezdték el népszerűsíteni a borászati képzésekben, amelyek egyedülállóak Magyarországon, de talán Közép-Európában is.

A projekt szakmai vezetését Gál Lajos látta el. Előadásában a borász bemutatta a hazai borgazdaság jelenlegi helyzetét és kilátásait, kiemelve az egri vonatkozásokat. A borkultúra fogalmának részletes ismertetése által a hallgatóság képet kaphatott arról, milyen kereskedelmi, fogyasztási és attitűdbeli változások zajlottak le az elmúlt időszakban.

Egri Borászati Klaszter

Pók Tamás az Egri Borászati Klaszter (EBK) megalakulását, eddigi tevékenységét ismertette. A klaszter vezetőjeként a borász kiemelte, milyen fontos az, hogy ennek a szervezetnek a képében olyan borászati tömörülés jött létre az Egri borvidéken, amely együttes erejének köszönhetően meghatározó tényező lehet a hazai borászati ágazat alakításában.

Kovács Tibor, a Turizmus Tanszék vezetője és egyben a projekt szakmai megvalósításának koordinálója az EKF-en folyó, alapszintű borturisztikai-gasztronómiai képzéseket mutatta be. Kiemelte, hogy a projekt során elért eredmények újabb lendületet adhatnak például a Borturizmus szakirányra történő jelentkezésekhez.

A témáról további információkat hallgathat meg a Hordóminta magazin szeptember 5-i adásában.

Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 9. 04:00
×
×
×
×