Infostart.hu
eur:
388.63
usd:
329.9
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Elhunyt Liska Dénes író, dramaturg

Nyolcvanöt éves korában váratlanul elhunyt Liska Dénes író, dramaturg, a Szabó család "atyja"; az első magyar folytatásos rádiós hangjáték útjára indítóját szerda este érte a halál - tudatta a család.

Liska Dénes Budapesten született 1927. június 26-án. A Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakának elvégzését követően pályáját a Vígszínházban kezdte, majd 25 éven keresztül a József Attila Színház vezető dramaturgja volt.

Nevéhez fűződik az első magyar folytatásos rádiós hangjáték, a Szabó család útjára indítása 1959-ben, a családregény-sorozatot szerzőtársaival 40 éven keresztül írta hétről hétre.

A József Attila Színháztól való távozása után a Magyar Televízió Ifjúsági osztályán gyermek- és ifjúsági műsorokat szerkesztett. A Magyar Televízió szórakoztató osztályának vezetőjeként ment nyugdíjba.

Több könyve jelent meg: a Fiúk! Fel a fejjel! című a cserkészéletről szól, a Zárt ajtók mögött címűben Bajor Gizi rejtélyes halálát dolgozta fel, írt a nemzet atyjáról Deák Ferencz az anekdoták tükrében címmel, a Szabó család történetét pedig a Papa, Mama, meg a többiek című kötetében írta meg. Utolsó könyve A szerelemgyerek, egy jellegzetes családtörténet, amely a 20. század válságokkal, háborúkkal terhes világában felnövő gyermek, fiatalember útkereséséről szól.

Könyvei és számos hangjátéka mellett kitalálta a gyerekeknek szóló telefonmese szolgáltatást, amelyet 55 éven keresztül szerkesztett, rendezett. A mesékből válogatás jelent meg CD-n és könyvben Drótmesék címmel.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 22. 16:23
×
×
×
×