Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Meghalt Kállai Ferenc

Július 11-én, 85 éves korában elhunyt Kállai Ferenc, Kossuth-díjas, Érdemes művész, a Nemzeti Színház örökös tagja, írja a Magyar Színház honlapja.

A színész 1925. október 4-én született Gyomán, 1944-ben végzett a Színművészeti Akadémián. 45-től a Belvárosi Színházban játszott, 1948-ban pedig a Nemzeti Színházhoz került. 2000-től a Pesti Magyar Színház művésze, 1977-1990 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára, 1987-től egyetemi tanár. 1981-1990 között a Színházművészeti Szövetség elnöke volt, 2000-től a Nemzet Színésze.

Alakított a színpadon Csongort, Noszthy Ferit, Tartuffe-öt és Kardics bankigazgatót, majd tanácselnököt A legényanya, vagy főszerkesztőt a Gyula vitéz télen-nyáron című alkotásokban. Szerepelt a Tüskevár-ban, A dunai hajós-ban, A Pogány Madonná-ban, vagy a 2x2 néha öt és a 6:3 című filmekben.

Neve Bacsó Péter 1969-ben bemutatott, és később betiltott A tanú című szatírájával került be a magyar filmtörténelembe. A filmben a rendszer kisembere, Pelikán József gátőr bőrébe bújt. Ezután is a naiv, félrevezethető, ám mégis szerethető figurák megformálásában jeleskedett.

Kállai Ferencet 1956-ban és 1958-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1973-ban Kossuth-díjat kapott, 1989-ben a Nemzeti Színház örökös tagjává választották, 2000-ben a Nemzet Színésze lett. 1977-1990 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára, 1987-től egyetemi tanár. 1981-1990 között a Színházművészeti Szövetség elnöke, 1985-1989 között országgyűlési képviselő, a kulturális bizottság elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

A háromezer éves ünnep, a perzsa újév előestéje Iránban hagyományosan a készülődéssel telik: ez a megújulás ünnepe. Most viszont a rettegés uralja az embereket. Rengetegen félnek az izraeli–amerikai bombázások miatt – de azok is rengetegen vannak, akik félnek ugyan, de boldogok, mert csaknem fél évszázados iszlamista diktatúra után reménykednek, hogy elsöprik végre az ősi országot uraló terrorrezsimet – jelentette a BBC helyszíni munkatársa.

Orbán Viktor: a nemzeti összefogás az egyetlen erő, ami képes megvédeni a magyarok pénzét

Újítsuk meg a háborúellenes szövetségesünket – fogalmazott Orbán Viktor az országjárása szentendrei állomásán péntek este. A miniszterelnök kiemelte, minden magyarnak tudnia kell: vagy kiállunk a magunk érdeke mellett és nemzeti kormányt választunk, vagy egy ukránbarát kormány odaadja a magyarok pénzét Kijevnek és megszünteti a rezsicsökkentést.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×