Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Könyv Benesről: "Nem ismerte a vereség fogalmát"

Szorgalmának és munkabírásának köszönheti Eduard Benes egykori Csehszlovák elnök, hogy 1948-ig mindig talált olyan nagyhatalmat, amely támogatta törekvéseit - mondta az InfoRádiónak Gulyás László, a Szegedi Tudományegyetem docense a nemrég megjelent Eduard Benes című életrajzi könyv szerzője.

Az Eduard Benes életéről szóló könyvben a szerző a cseh politikus 1914-ben kezdődött és 1948-ban véget ért politikai karrierjét vizsgálta. Gulyás László az InfoRádiónak elmondta: különösen azokra a részletekre tért ki, amelyek érintik a magyar történelmet és kisebbséget.

A Szegedi Tudományegyetem docense Benesről elmondta: politizálásának következtében egy olyan csehszlovák-magyar határ jött létre, amely miatt egymillió magyar került Csehszlovákiába, dekrétumainak következtében pedig számos jogától megfosztották az ott élő magyar kisebbséget: elvették földjüket, vagyonukat, munkájukat.

Összességében mintegy 30 ezer embert űztek el, 40 ezren önként menekültek el, a lakosságcsere pedig 90 ezer embert érintett.

A nyugati nagyhatalmak mindig is támogatták Benes politikáját. A Csehszlovákia második elnökéről készült életrajzi könyv történész szerzője szerint ennek oka az, hogy Benes egy szorgalmas és nagy munkabírású politikus volt, nem ismerte a vereség fogalmát, és minden szituációt meg tudott úgy magyarázni, hogy az érthető és elfogadható legyen.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×