Infostart.hu
eur:
362.95
usd:
317.51
bux:
151342.76
2026. szeptember 22. kedd Móric

Elhunyt Hintsch György filmrendező

Életének 81. évében elhunyt Hintsch György, több jelentős játékfilm és sorozat rendezője.

A többek között „A veréb is madár” című film rendezője irodalmi feldolgozásokat, elsősorban Németh László több művének filmes, televíziós adaptációját készítette el.

A negyvenes években a Sarló Filmnél kezdte pályáját, majd a Nemzeti Parasztpárt vállalatánál, és 1950-től a Hunniában volt asszisztens. 1956-ban politikai okokból elbocsátották. A Nemzeti Színház segédrendezője volt 1961-ig, ebben az évben Marton Endre mellett társrendezőként forgatta a Katonazenét, Bródy Sándor írása nyomán.

Első önálló rendezése Jókai-adaptáció, a Rab Ráby. Németh László-filmje, az Iszony 1965-ben, az első (pécsi) filmszemle nyitódarabja volt. Ezt egy krimi követte (Kártyavár, 1967), majd 1968-ban A veréb is madár. Forgatott még komédiát, például a Hét tonna dollárt, de főként tévéfeldolgozásai, -sorozatai (például az Irgalom, a Szörnyeteg, az Égető Eszter) jellemezték pályáját.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: három olajpiaci forgatókönyv van a Hormuzi-szoros körüli helyzetre

Szakértő: három olajpiaci forgatókönyv van a Hormuzi-szoros körüli helyzetre

Bár jelenleg nagyjából járható a Hormuzi-szoros, mégis a lezárásával kapcsolatos félelmek mozgatják továbbra is az olaj árát. A térségben már március óta jelentősen visszaesett a hajóforgalom. De vajon mi mozgatja most leginkább a piacot: a ténylegesen kieső olajmennyiség, vagy az a kockázat, hogy a Hormuzi-szoroson bármikor újabb zavar keletkezhet? A lehetséges forgatókönyvekről Mohos Kristóf, a Portfolió energiapiaci szakértője beszélt az InfoRádióban.

Az ügyészség kérte Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését

Hankó Balázs mentelmi jogát az NKA-ügyben, Seszták Miklósét a Volán-ügy miatt kérték ki, Magyar Péter esetében pedig lopás bűncselekménye miatt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Tisza-kormány: rendkívüli bejelentést ígér Magyar Péter

Tisza-kormány: rendkívüli bejelentést ígér Magyar Péter

A Tisza-frakció egyhangúlag elutasította Baka András köztársasági elnök legfőbb ügyészi jelöltjét, Szathmáry Zoltánt, és új jelölt állítására kérte fel az államfőt. A háttérben vélhetően az áll, hogy Szathmáry testvére gyanúsítottként érintett az úgynevezett aranykonvoj-ügyben. Török Gábor politikai elemző úgy értékelte a helyzetet, hogy máris "eljött Baka András első szuverenitási tesztje", az államfő pedig úgy tűnik, hogy felvette a kesztyűt, ugyanis délután megerősítette, hogy ragaszkodik korábbi jelöléséhez. A keddi napon az Országgyűlés is több fontos törvénymódosítást fogadott el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×