Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
326.04
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Hegyi túrázók a csúcsok között a napsütésben.
Nyitókép: Unsplash

Önként visszaadta engedélyét az agresszív, más turistákra támadó osztrák hegyi vezető

Az esetet a lengyel pár férfi tagja rögzítette a sisakján lévő kamerával, a felvétel pedig nagy felháborodást keltett a közösségi médiában.

Megelőzve a szövetségi döntést, saját maga mondott le engedélyéről egy stájer hegyi vezető, aki 3000 méter magasban, egy keskeny és kitett gerincen vitába keveredett egy lengyel párossal, majd verbálisan és fizikailag is megfenyegette őket a munkakörére hivatkozva – írja a Tirol ORF híradása nyomán a Telex.

Az esetet a lengyel pár férfi tagja rögzítette a sisakján lévő kamerával, a felvétel pedig nagy felháborodást keltett a közösségi médiában. A kalsi hegyi vezetők elhatárolták magukat stájer kollégájuk viselkedésétől, az Osztrák Hegyi- és Sívezetők Egyesülete is bírálta a férfit. Közben a kelet-tiroli rendőrség is vizsgálatot indított az ügyben foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanújával, valamint a Stájer Hegyivezetők Szövetségének fegyelmi bizottsága is foglalkozik az üggyel.

A Stájer Hegyivezetők Szövetsége hétfőn megerősítette az osztrák sajtónak, hogy a vezető már nem tagja a szervezetnek, ugyanis a fegyelmi vizsgálat közben úgy döntött, hogy kilép és visszaadja az engedélyét. A szövetség közölte, hogy a vezetőt később megdöbbentette a helyzetre adott saját reakciója. A hegyi vezető ezért vállalta a felelősséget tetteiért.

A szövetség hangsúlyozza a hegyi vezetők felelősségét és példamutató szerepét, ami a képzésük egyik legfontosabb eleme is. A magasan képzett alpinisták jellemzően elvégzik a hegyi vezetői képzést is. Ez a képzés nemcsak a hegymászás technikai részét fedi le, hanem a hatékony vezetés pszichikai aspektusait is.

Maga az összetűzés a Großglockner-hegyen található Mürztalersteig ösvényen (a csúcsra vezető normál úton) történt augusztus 22-én, lefelé, 3000 méteres magasságban. A hegyi vezető és csoportja kockázatos módon előzte a lengyel magashegyi túrázókat. A lengyel hegymászó szerint egy meredekebb, kockázatosabb szakasznál szándékosan lemaradt kicsit a partnerétől. A nő elöl haladt, karabineres via ferrata kantárral biztosítva magát. A stájer vezető és csoportja eközben hátulról közeledett. A lengyel férfi barátságosan köszöntötte őket, ám a hegyi vezető szó nélkül eltolta az útjából, figyelmen kívül hagyva kérését, hogy ő menne a partnere után.

Mikor ezt nehezményezte, a szakember agresszívan visszaszólt: „Hegyi vezető vagyok, fogd be a szád.” Röviddel ezután megfenyegette: „Fogd be a szád, különben felmegyek, és adok neked egyet.” Majd odamászott hozzá és hadonászni kezdett.

Az Osztrák Hegyi- és Sívezetők Szövetsége egy sajtóközleményben szintén bírálta a viselkedést: „Bevett gyakorlat, hogy egy gyorsabb kötélcsapat megelőzi a többi hegymászót. Ugyanakkor egyértelműen elhatárolódunk ettől a hegyi vezetői viselkedésétől, ami a videón látható.”

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×