Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Az észak-koreai állami hírügynökség, a KCNA felvételén Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt főtitkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke a Munkapárt ülésén Phenjanban 2023. február 27-én.
Nyitókép: MTI/AP/KCNA/KNS

Kim Dzsongun: ellenfeleink magyarázat nélkül is megértik majd ennek a jelentőségét

Észak-Korea új fegyverrendszert tesztelt vasárnap, amelyet Kim Dzsongun észak-koreai vezető az „ultramodern védelmi technológia” fejlődésének és a fegyveres erők korszerűsítésének fontos bizonyítékaként értékelt – jelentette kedden az állami média.

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség keddi beszámolója szerint Kim azt mondta: az ország ellenfelei magyarázat nélkül is megértik majd a fejlesztések katonai jelentőségét. Hozzátette, hogy az új képességek „gyógyíthatatlan fejfájást” okoznak és elkerülhetetlen csapást jelentenek az ellenség számára.

Phenjan nem közölte, pontosan milyen fegyvert tesztelt. Az állami média által közzétett fényképeken azonban Kim tizenéves lánya, Kim Dzsue társaságában egy olyan kijelző előtt látható, amelyen a Hvaszongpho-11Ma-1 repülési pályája szerepel. Elemzők szerint ez egy új vagy továbbfejlesztett hiperszonikus fegyverrendszerre utalhat.

A dél-koreai hadsereg szerint Észak-Korea vasárnap két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát indított a keleti partvidéki Vonszan térségéből. A dél-koreai vezérkar szerint az egyik rakéta mintegy 450, a másik több mint 600 kilométert repült a tenger felett. Az észak-koreai jelentésben ugyanakkor 908,2 kilométeres repülési távolság szerepelt, amit Szöul még vizsgál.

A KCNA által közzétett adatok szerint a rakéta 35,8 kilométeres magasságot és másodpercenként 2146 méteres sebességet ért el.

A dél-koreai vezérkar szóvivője szerint Észak-Korea rakétaképességekre vonatkozó állításait nem lehet teljes mértékben megbízhatónak tekinteni.

Elemzők szerint a rakétaindítás annak a fegyverbemutató-sorozatnak a része, amellyel Kim Dzsongun az ország növekvő nukleáris és rakétaképességeit kívánja demonstrálni. Az észak-koreai vezetés az elmúlt években több hiperszonikus fegyver fejlesztését is stratégiai célként jelölte meg.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×