A Migrációkutató Intézet elemzése szerint az elmúlt években a migráció egyre inkább kilépett a humanitárius és társadalmi-gazdasági diskurzus keretei közül, és a nemzetközi politika stratégiai eszközévé vált.

„Létezik egy, az Európai Unióban széles körben használt terminológia, a migráció instrumentalizálása, ami azt jelenti, hogy bizonyos országok, illetve nem állami szereplők rájöttek, hogyan alkalmazható a bevándorlás nyomásgyakorló eszközként” – mondta az InfoRádióban Gönczi Róbert, az MCC Migrációkutató Intézet elemzője.

Hozzátette, egyre több példát láthatunk a migráció fegyverként való felhasználására az EU külső határainál. Ilyen volt például az, amit Fehéroroszország csinált, amikor váratlanul megjelent több tízezer migráns a lengyel-fehérorosz határon, és végül kiderült, hogy

államilag biztosított, mesterséges migrációs hullámról volt szó azzal a céllal, hogy az autoriter diktatúra engedményeket zsaroljon ki az Európai Uniótól.

„De figyelmesebben szemlélve egyre több az olyan migrációs mozgás, ami elsőre természetesnek tűnik, holott valójában politikai nyomásgyakorlás, Törökország is élt már ezzel az eszközzel, hogy rábírja az uniót egy jelentős pénzösszeg kifizetésére, mondván, különben szíriai és más közel-keleti és közép-ázsiai menekülteket szabadít Európára” – magyarázta a kutató.

Gönczi Róbert arról is beszélt, hogy ebben a jellegű konfliktusban nem egyenlően állnak a felek, hiszen mesterségesen migrációt előidézni az tud, aki nem liberális demokrácia, hiszen ezeknek az államoknak vannak a kezében olyan eszközök, olyan centralizált döntési lehetőségek, amelyek nem feltétlenül összeegyeztethetők az emberi jogokkal, és amelyek lehetővé teszik a migránsok exportálását a területükön keresztül.

Ezzel szemben a liberális demokráciák csak védekezni tudnak, ráadásul nem is ugyanazokkal a módszerekkel, mint az autoriter államok, mivel kötik őket a nemzetközi jogi kötelezettségek.

Ezért jelent mindez ekkora kihívást, és a nyugati világnak még sokat kell gondolkodnia az irányított migráció hatékonyabb kivédésén, tekintve, hogy csak olyan eszközök állnak rendelkezésre, mint például a határkerítések, a hazatelepítések, a repatriációs rendszerek és a hazaküldési központok. Gönczi Róbert szerint lehet egyfajta elmozdulást látni az Európai Unió részéről is, ugyanakkor ez még mindig egy olyan konfliktus, ahol az EU-val ellenséges államok kezében több az ütőkártya.

Az MCC Migrációkutató Intézet elemzője szerint Európa szokás szerint lassan és óvatosan reagál az instrumentalizált migráció jelentette kihívásra. Mint mondta, ha végignézzük az EU határain a migrációszervezési kísérleteket (a törökökkel kötött megállapodás 2016-os, a fehérorosz válság 2021-es, de Marokkó és Líbia is próbálkozott ilyesmivel), akkor látható, hogy

a nyomásgyakorlás folyamatos, a megoldások pedig az óvatosságból adódóan lassan kerülnek csak bevezetésre a külső határokon.

Gönczi Róbert szerint viszont előremutatóbb kezdeményezések is vannak a határkerítéseknél és migránsközpontoknál, mégpedig a diplomáciai fellépés az úgynevezett kapuőr-államokkal. Ezek olyan, EU-n kívüli államok, melyek leveszik a migrációs nyomást Európáról, és azért, hogy később ne kerüljenek zsaroló helyzetbe, az államszövetség pénzügyi forrásokat, támogatásokat biztosít számukra. Ilyenek például az észak-afrikai országok, akiknek így később nem éri meg nyomást gyakorolni az unióra migrációs áramlásokkal.

A cikk alapjául szolgáló interjút Kalapos Mihály készítette.