Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Donald Trump amerikai elnök a Mark Rutte NATO-fõtitkárral folytatott megbeszélés közben a washingtoni Fehér Ház Ovális irodájában 2025. október 22-én.
Nyitókép: MTI/EPA/CNP pool/Aaron Schwartz

A BBC elnézést kért, de nemet mondott Donald Trumpnak

Hivatalosan elnézést kért csütörtökön a BBC Donald Trump amerikai elnöktől egyik beszédének manipulált szerkesztéséért. A brit közszolgálati médiatársaság ugyanakkor visszautasította a rágalmazás vádját, amelyre hivatkozva Trump jogi képviselői egymilliárd dolláros kártérítési pert helyeztek kilátásba a BBC ellen.

A BBC szóvivője által csütörtök este ismertetett bocsánatkérő nyilatkozat előzményeként a múlt héten kiderült, hogy a tavalyi amerikai elnökválasztás előtt egy héttel a BBC televízió Panorama című hírmagazinja félrevezető módon szerkesztve közölte Trump 2021 januárjában mondott beszédét, amely emiatt úgy hangzott, mintha az elnök kifejezetten a kongresszus washingtoni épületegyüttesének megrohamozására biztatta volna támogatóit.

Az amerikai törvényhozás épületét 2021. január 6-án rohamozta meg Donald Trump többszáz támogatója, megpróbálva megakadályozni Trump demokrata párti riválisa, Joe Biden előző évi elnökválasztási győzelmének hitelesítését.

A Capitolium elleni roham napján Trump valóban arra biztatta híveit, hogy vonuljanak a kongresszushoz, de hangsúlyozottan kérte tőlük, hogy "békésen és hazafias módon" hallassák hangjukat.

Beszédének csaknem egy órával későbbi részében a republikánus elnök úgy fogalmazott, hogy "harcolni fogunk, pokoli módon, mert ha nem harcoltok, nem lesz többé országotok". A tavalyi Panorama-műsorban azonban úgy szerkesztették össze a beszéd két különálló mondatát, mintha közvetlenül egymás után hangzottak volna el, így az a benyomás keletkezhetett, hogy Trump a Capitolium megrohamozására biztatta támogatóit.

Az ügyet a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap tárta fel, miután megszerezte a BBC belső vizsgálatáról készült 19 oldalas jelentést.

A lap csütörtökön feltárta azt is, hogy két évvel korábban BBC-televízió egy másik politikai hírmagazinja, a Newsnight szintén hasonló - bár nem teljesen azonos - szerkesztésben számolt be Trump 2021-es beszédéről.

A BBC szóvivője közölte, hogy a cég vizsgálja ezt az ügyet is.

A Panorama-műsor szerkesztésével kapcsolatos botrány miatt múlt vasárnap benyújtotta lemondását Tim Davie, a BBC vezérigazgatója és Deborah Turness, a médiatársaság hírszolgáltató részlege, a BBC News vezetője, Samir Shah, a BBC kormányzótanácsának elnöke pedig a londoni alsóház kulturális és médiabizottságának küldött hétfői levelében elnézését kér a történtekért.

A BBC szóvivője csütörtök este bejelentette, hogy a médiatársaság jogi képviselői levelet írtak az amerikai elnök jogi stábjának, és Shah külön személyes levelet is küldött a Fehér Háznak, kifejezve sajnálkozását Trump elnöknek a beszédéről szóló beszámoló szerkesztési módja miatt.

A szóvivő közölte, hogy a BBC nem sugározza többet egyetlen médiafelületén sem a szóban forgó Panorama-műsort.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a brit közszolgálati médiatársaság - jóllehet őszintén sajnálkozik az amerikai elnök beszédéről szóló videóklip szerkesztése miatt - egyáltalán nem ért egyet azzal, hogy megalapozott lenne a rágalmazás vádja.

Trump jogi képviselői múlt vasárnap intéztek levelet a BBC-hez, kilátásba helyezve, hogy az amerikai elnök egymilliárd dolláros kártérítési pert indít a brit médiatársaság ellen, ha a cég nem vonja vissza maradéktalanul és igazságos módon a dokumentumfilmben elhangzott "rágalmakat", és nem kér elnézést közvetlenül Trumptól a történtekért.

Az amerikai elnök jogi stábja "megfelelő kompenzációt" is követelt a BBC-től Trump számára "az okozott sérelemért", és november 14-ig, péntekig szabott határidőt az érdemi reagálásra.

A BBC csütörtökön - a hivatalos bocsánatkérés mellett - külön nyilatkozatot is közzétett helyreigazításokat közlő felületén, elismerve, hogy a szerkesztés "akaratlanul" azt a benyomást keltette, mintha a Panorama-műsorban az elnök beszédének egyetlen, megszakítás nélküli részét sugározták volna a beszéd különböző részeiből származó kivonatok helyett.

Így "az a téves képzet keletkezhetett", hogy Trump elnök közvetlenül erőszakcselekmények elkövetését szorgalmazta volna - fogalmaz a BBC helyreigazító közleménye, amely mindezért külön is elnézést kér az amerikai elnöktől.

Címlapról ajánljuk
Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Vasárnap este újra erős robbanások rázták meg Teheránt. Miközben Donald Trump szerint Irán már tárgyalna, az amerikai–izraeli légicsapások ereje fokozódik. Bár katonai vezetőinek többségét megölték, Ali Hamenei ajatollah is halott, Irán vasárnap mégis több száz rakétával és drónnal támadott meg egy sor országot. Lezárták a Hormuzi-szorost, a világ kőolaj-ütőerét, a világpiac reszket, és olajár-robbanástól tartanak. Az egész Közel-Keleten leállt a légi közlekedés – 4200 magyar rekedt például az Emirátusokban, amelyet súlyos iráni rakétacsapások értek. Ilyen volt az iráni háború második napja.

Orbán Viktor: letörjük Zelenszkij olajblokádját!

Nem engedjük, hogy ezer forintra emeljék a benzin árát, letörjük Zelenszkij olajblokádját – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Facebook-oldalán a százhalombattai olajfinomítónál tartott „terepszemléről” készült videóhoz. Majd azt is kiposztolta: hétfőn bemutatják a bizonyítékokat a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának állapotával kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×