Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter az isztambuli egyezmény tervezett felmondásáról tartott varsói sajtóértekezleten 2020. július 25-én. A minisztérium szorgalmazza az Európa Tanács isztambuli egyezményének Lengyelország részérõl történõ felmondását, mert álláspontja szerint az a nõk védelmének ürügyén keresztényellenes, emellett a lengyel alkotmánynak ellentmondó elõírásokat tartalmaz.
Nyitókép: MTI/PAP/Rafal Guz

Hezitál Budapesten, hogy haza merjen-e menni a lengyel volt igazságügyi miniszter, börtön fenyegeti

Donald Tusk emberei akár huszonöt évre leültetnék a Budapesten tartózkodó volt jobboldali lengyel igazságügyi minisztert, Zbigniew Ziobro szerint azért, mert kritizálta a lengyel kormányt. Pénzekkel való visszaéléssel és a Pegasus kémszoftver politikai ellenfelek elleni felhasználásával gyanúsítják.

Donald Tusk emberei valósággal vadásznak a PiS erős embereire a Mandiner cikke szerint.

Mint kedden bejelentették, Zbigniew Ziobro lengyel ellenzéki képviselő, volt igazságügyi miniszter és főügyész mentelmi jogának felfüggesztését és a politikus letartóztatását kezdeményezte a parlamenthez benyújtott indítványban Waldemar Zurek jelenlegi főügyész, az igazságügyi tárca vezetője

Egy nappal korábban teltház előtt vetítették Budapesten Marcin Tulicki Taking Over című dokumentumfilmjét, amely a Mandiner szerint „Donald Tusk és liberális kormányának jogállamisági ámokfutását mutatja be, fókuszban a lengyel köztévé totális beszántásával”. A budapesti esemény egyik díszvendége Zbigniew Ziobro volt lengyel igazságügyi miniszter volt, aki a vetítést követő pódiumbeszélgetésen azt mondta:

Lengyelország Donald Tusk miniszterelnök munkájának köszönhetően „lényegében brüsszeli bábbá vált”,

az uniós intézmények pedig szemet hunynak a szándékosan elrettentő erővel, olykor erőszakkal történő leszámolások fölött, amivel a 2023-ban hatalomra jutott, Polgári Platform (PO)-vezette koalíció igyekszik megtörni a jobboldal vezető erejét, a Jog és Igazságosság (PiS) pártot.

Ezek után valóságos villámcsapásként érte a politikust, hogy kedd délután lengyel ügyészek kérvényezték a volt miniszter – jelenleg alsóházi képviselő – mentelmi jogának felfüggesztését. Arra hivatkoztak, hogy Zbigniew Ziobro szerintük nem megfelelően használta fel az Igazságügyi Minisztérium erőszak áldozatainak megsegítésére szolgáló alapját, illetve arra, hogy

a volt miniszter utasítására megrendelt Pegasus szoftvert politikai ellenfelei ellen használta fel.

Ziobro azt állítja, hogy éppen a korrupció megfékezésére használták fel a programot. A felsorakoztatott vádak alapján akár huszonöt évnyi börtönbüntetést is kiszabhatnak rá, Waldemar Żurek, a PO-vezette koalíciós kormány jelenlegi igazságügyminisztere pedig drámai X-bejegyzésben kommentálta Ziobro mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló kérelmet, közölve: „nincsenek szent tehenek”. Vagyis, ha a jobboldali volt miniszter hazatér Varsóba, egy héten belül kattanhat a csuklóján a bilincs, és börtönbe kerülhet, úgy, mint korábban a párttársai. Ziobro jelenleg még Budapesten tartózkodik, és a Mandiner információ szerint saját párttársai is erősen győzködik arról, hogy inkább maradjon a magyar fővárosban.

Címlapról ajánljuk
Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Pályafutása során először Csikós Zsóka lett az év magyar női kajakosa. Bár az idei évnek úgy vágott neki, hogy a világjátékokra akar kijutni, végül nem a maratoni számokban, hanem a rövidebb távokon halmozta az Eb- és vb-érmeket. A Szolnoki Kajak-Kenu Klub versenyzője az InfoRádióban azt mondta: korábban nem mindig értette, miért van akkora mizéria a csapathajók összeállításánál, jövőre azonban már párosban és/vagy négyesben is szerepelne.

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első alkalommal ismertette azt a húszpontos békekeretet, amelyről Ukrajna és az Egyesült Államok tárgyal, és amely az Oroszországgal kötendő megállapodás alapjául szolgálhat. Az elnök mielőbbi tárgyalásokat sürgetett Donald Trumppal ezeknek az ügyeknek a rendezésére - írja a Reuters hírügynökség. Oroszország és Ukrajna átfogó megnemtámadási megállapodást köt, amelynek betartását űralapú, pilóta nélküli megfigyelőrendszer ellenőrzi. Az Egyesült Államok, a NATO és az európai országok a NATO ötödik cikkelyéhez hasonló, kölcsönös védelmi garanciákat vállalnának Ukrajna felé. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×