Infostart.hu
eur:
363.11
usd:
313.11
bux:
146898.77
2026. szeptember 4. péntek Rozália
Nyitókép: Getty Images / Peter Zelei Images

Csicsmann László: az iszlám NATO megalakulása fenyeget

Védelmi megállapodást kötött egymással Szaúd-Arábia és Pakisztán. Csicsmann László, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára szerint a szövetséghez más országok is csatlakozhatnak, és létrejöhet egy „iszlám NATO”.

A Szaúd-Arábia és Pakisztán közötti együttműködés nem újdonság, az első védelmi megállapodást 1967-ben kötötték meg, beindítva egy olyan folyamatot a két állam között, ami mostanra „érett be” – mondta az InfoRádióban Csicsmann László. Mint felhívta a figyelmet, az elmúlt hónapokban a geopolitikai környezet jelentős mértékben megváltozott, ráadásul épp nyolc nappal a szaúdi–pakisztáni paktum előtt került sor Izrael katari beavatkozására, amit az öböl térségében az egyes államok úgy értékeltek, hogy az Egyesült Államok mellett szükséges diverzifikálni a biztonsági kapcsolatokat.

Szaúd-Arábia ezt is tette már az elmúlt években, többek között Kínával is kapcsolatokat keresett, Törökországtól drónokat vásárolt, és ebben a folyamatban Pakisztánnak is kulcsfontosságú szerepe van – folytatta a vezető kutató, arra is kitérve: Rijád volt az egyik anyagi támogatója a pakisztáni nukleáris programnak az 1980-as években.

„A nukleáris védőernyőnek a szerepe rendkívül fontos, hiszen a térségben egyetlen de facto atomhatalmat találunk: Izraelt. Illetve Irán rendelkezik még katonai célú nukleáris programmal. Szaúd-Arábia azonban vezető szerepben kívánja látni magát a Közel-Keleten, ehhez pedig szükséges egy védernyő, amit majd meglátunk, hogy a gyakorlatban pontosan mit fog jelenteni; többen iszlám NATO-ként emlegetik az együttműködést, amelyhez akár további országok is csatlakozhatnak” – tette hozzá.

Hogy ki csatlakozhat az együttműködéshez, Csicsmann László szerint ez még a jövő kérdése, viszont felhívta a figyelmet, hogy India jelentős tényező a térségben, egyben Szaúd-Arábiának a második legnagyobb kereskedelmi partnere. Ugyanakkor az sem mellékes, hogy az elmúlt hetekben Katarnak sikerült amerikai biztonság garanciát kialkudnia, miszerint az Egyesült Államok kvázi garanciát vállal az arab emírség megvédésére egy külső támadás esetén, vagyis elindul egyfajta verseny az egyes országok között, hogy külső szereplőkkel, nukleáris hatalmakkal vagy nagyhatalmakkal szavatolják a saját biztonságukat – tette hozzá.

„Bár a térség országainak többsége az Egyesült Államokra tekint elsősorban, mint a biztonsági garanciák szavatolója, az elmúlt hetekben felerősödtek az olyan hangok, hogy ilyen szempontból megbízhatatlan és kiszámíthatatlan politikát folytat az USA” – mondta Csicsmann László.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Jójárt Krisztián: az oroszoknak két fontos céljuk van a szabotázsakciókkal

Jójárt Krisztián: az oroszoknak két fontos céljuk van a szabotázsakciókkal

Az oroszok egyrészt az ukrán hadszintér kiterjesztését szeretnék elérni a különféle szabotázsakciókkal, mint amilyen Lipcsében is volt, másrészt próbálnak költséget generálni a Nyugat számára. Többek között erről beszélt az InfoRádióban Jójárt Krisztián, a Svéd Védelmi Egyetem posztdoktori kutatója.

Nyílt levelet kapott Magyar Péter, nem is akárhonnan

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
Itt a hét legfontosabb adata - Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

Itt a hét legfontosabb adata - Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

A hét legfontosabb eseménye a délután napvilágot látott amerikai augusztusi munkaerőpiaci jelentés, hiszen a foglalkoztatás, a munkanélküliségi ráta és a bérdinamika együttesen jelentősen befolyásolhatja a Fed szeptemberi kamatdöntésével kapcsolatos várakozásokat. Eközben az olajpiacon továbbra is a magas árak és a közel-keleti feszültségek tartják fenn a bizonytalanságot. Felemás a hangulat Európa tőzsdéin, a tegnapi bejelentést követően nagyot ralizik a Volkswagen árfolyama. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×